Jókai idézetek, érdekességek

Munci

"Egy vasárnap, mikor vőlegényem, Sándor kijött hozzánk, a józsefvárosi templom mellett gyermekek játszottak egy kis fekete-tarka egyhetes malackával, de már a szegény állat annyira ki volt éhezve és fagyva, hogy alig lélekzett. Sándor megvette a kis malacot a gyermekektől és elhozta hozzánk. Gyönyörű kis állat volt, de sajnáltuk, hogy nem soká örülhetünk neki, mert már utolsó óráiban van. Bátyám [Jókai] látja a kis megdermedt állatot, azt mondja, nem értetek ti ehhez, azzal kezébe veszi a kis malacot és cognac-ot tölt a malac szájába, begöngyöli egy kendőbe és a slafrockjába rejti. Ezzel leültünk ebédelni, ebéd után a malac kezd mozogni és visítani, hamar tejet melegítettünk a számára, azt szépen megitatta vele bátyám ezüst kávéskanálkával. Azt mondja, mikor jóllakott a malac:
Na ez valami elkárhozott királyfi lesz, mert ösmeri az ezüst kanalat. — Éjszakára bevitte a malackát az ágyába, odarakott fészket számára és az éjjeli szekrényére kellett bekészíteni a gyorsforralót, hogyha éjjel a malac megéhezik, megmelegíthesse a tejet számára. Ez igy ment nap-nap után, annyira szerette a kis állatot, hogy még az éjjeli álmát is feláldozta érte. Minden reggel elmondta, hogy:
Még hetvenhetedik öregapjának ennek a disznónak sem volt ilyen jó dajkája, mint ennek, de meg is becsüli magát, csak egyszer költ fel, akkor megszoptatom és mikor jóllakott, egyet mozdul és ismét elalszik.
Elnevezte a kis malacot Muncinknak. Mikor már nagyobb lett a Muncink, a mi szobánkba került, de nem maradt meg seholsem, csak az ágyon, később meg már olyan erőszakos volt, döfött és harapott, hogy nem lehetett a szobában tartani. Dehát hova tegyük a Muncinkat? - Hát az ólba, —mondja bátyám— ekkora kamasznak már ólban van a helye. Régi paplanokból és pokrócdarabokból vetettünk tehát ágyat a Muncink számára és kivittük az ólba. De az ott oly lármát és ordítást csapott, hogy még a szomszéd milimári sem tudott meglenni tőle. Addig-addig lökdöste az ól ajtaját, mig kiverte a sarkából és azzal kirohan az ólból, a folyosó és az ebédlő ajtaját kitaszítja és azzal szalad az ágyra. Senki sem mert hozzányúlni, mert harapott, csakis bátyám szavára hallgatott. Igy szegény kis Muncit ki kellett a hegyre küldeni, mert a városban nem lehetett tartani. Felneveltük. Kétméter-mázsás disznó lett belőle a következő télire. Mikor megölték, senki se akart enni a husából, mindenki a Muncinkat sajnálta, legjobban bátyám, azt mondta, hogy igy jár az ember, ha disznónak születik."

/Jókay Jolán visszaemlékezései/

komment
2006. július 10.

mesterek

"Sokszor mondta a néni [Laborfalvi Róza]: könnyü volt akkor játszani, mert voltak mesterek, kik tanitották a fiatal szinészeket, Bajza egy próbáról sem maradt el, sem Vörösmarty, az öreg Szentpéteri, Fáncsi, Egressy, László, Bartha, Szerdahelyi, Lendvai, Szigligeti, egymást nevelték és javították."

/Jókay Jolán visszaemlékezései/

komment
2006. július 10.

állatok

"Tizenhét macskával és hat kutyával még nem volt teljes az állatsereglet, mert volt az ebédlőben egy nagy kalit, abban volt az apró madársereg, kanári, veresbegy, stiglic, egy más nagy kalitban voltak a gerlék, ismét egy állványon a kakadu, [...] Kisebb kalitokban voltak a magános rigók, Jancsika, a fekete rigó, Pistika, meg a fülemüle. A mókuskák a néni hálószobájában a kályha mellett fészkeltek, hogy ne zavarják a madarakat."

/Jókay Jolán visszaemlékezései/

komment
2006. július 03.

Nárcissza

"Móric bátyám macskája tiszta fehér volt és kékszemü, ez volt a Nárcissza, mely az 'Aranyember'-ben is szerepel. [...] Bátyám Nárcisszája volt a legszebb és a legorcátlanabb, annak minden meg volt engedve, érezte, hogy őt a ház feje pártolja. Nárcissza mindig elleste, ha a villára oly falat került, mit ő szeretett, azt oly ügyesen tudta lekapni a villáról, mig az ember a szájához vitte a falatot, hogy észre sem lehetett venni, már ő megette; és ha az ő kedvenc étele volt, körüljárta mindenki székét és mindenki elől elkapdosta a jó falatokat. Sokszor megesett, hogy Nárcisszát el kellett csukni ebéd előtt, mert nem lehetett tőle ebédelni. Mikor megtette étkezési körútját az asztalnál, visszament bátyám széke támlájára, ott szépen megnyalogatta a talpacskáit és mikor tisztogatásával elkészült, lemászott bátyám ölébe és ott aludt. Alighogy befészkelte magát bátyám ölébe, elkezdett dorombolni. 'Ennek a macskának én vagyok a kanapéja' szokta bátyám mondani. Ebéd után azt mondja bátyám: 'Be kellene mennem dolgozni, de nem merek felállni, mert felébred a nagyságos Nárcissza.' [...] Ez a macska annyira szerette bátyámat, hogy mikor egyszer ősszel kiment nénivel a hegyre és az éjszakát is kint töltötte, másnap reggel csak megjelenik a terraszajtón a fehér cica és elkezd nyávogni. Bátyám a szobájában volt és kinéz az ablakon, hát lát egy fehér macskát; kimegy, hogy megnézze, miféle macska lehet, ép olyan, mint az ő kedvenc cicája, hát nagy csodálkozva látja, hogy az ő Nárcisszája. Ölébe vette és ugy vitte nénihez és mondta:
Nézd már, kedvesem, azt tartják, hogy a macska hamis, már pedig ez nem hamisságból jött ki utánunk a hegyre, de szeretetből, csak azt nem tudom megérteni, hogy miféle alkalmatossággal jött át a Dunán, mert hidpénzt bizonnyal nem fizetett."

/Jókay Jolán visszaemlékezései/

komment
2006. július 03.

Czakó

"Legjobb színműíróink egyike. [...] Pedig munkái mindenütt diadalt arattak a kerek hazában. És szerzőjük éhezett. [...] És másnap főbelőtte magát. Egy esteli mulatság díja megmenthette volna Magyarország legnagyobb költőinek egyikét. De ki gondol arra? Kérditek, hol van eltemetve? Tudja az Isten! Halála után két évvel már a sírjára sem lehetett akadni; az is elpusztult, elenyészett, sírkövet sem emeltek neki s fejfáját feltüzelték, – és ez a magyar költők sorsa…"

/Magyar költők sorsa/

Vörösmarty

"Akadunk néha az életben emberekre, kikről az a gondolatunk támad: mint szeretném, ha ez az ember az apám volna! Vörösmarty ilyen; egy neme a fiúi érzelmeknek az, amit ifjabbkorúak láttára érezni kénytelenek."

/Magyar költők sorsa/

hold-írás

"Én azt mondom, hogy igen. Aki erős akarattal és öt érzékén túl is bír valamivel, arra nézve nincs lehetetlenség. Ha mi úgy akarjuk, úgy lesz. A New York-i parton nézve, körülbelül akkor megy le a hold, mikor itt felkel. A legelső naptárból megtudhatod, mikor van telehold. Akkor vigyázd meg feljöttét. Aminő betűre én akkor gondolni fogok, merőn a hold tányérjába nézve, te ugyanazt a betűt fogod azon a fényes lapon írva látni, másnap a következő betűt és így a többit naponként, amíg a holdnegyed nem következik, amikor közlekedésünk félbeszakad, a hold lemente a nappali órákra esvén. Én ezt a titkot egy belgrádi dervistől tanultam. Az indu bűvészek ezen módon tudatták az afrikai mágusokkal Nagy Sándor halálát, mit ezek elébb megírtak, mint Görögországban tudva lett volna; a holdra írás régi mesterség, s miért ne volna a szerelem olyan hatalmas bűvészet, mint a többi. Ha erősen akarunk, erősen szeretünk, minden lehetővé lesz. Erős akarattal és nagy szerelemmel a túlvilágról is vissza lehet jönni."

/A hold, egy szenzitív hölgy naplójából/

dinnye

    "[Jókai] A dinnyékre, mikor már éréshez közeledtek, kis zsebkésével vékonyan rajzolt mindenféle alakokat, virágokat, neveket."

    /Jókay Jolán visszaemlékezései/

komment
2006. június 27.

özvegy

"Petőfi özvegyének nem tudta sohasem megbocsátani, hogy másodszor is férjhezment. Sokszor mondta:
— Aki özvegy lett, maradjon özvegynek, ha az Uristen úgy rendelte, hogy egyik hamarabb elviszi a ládáját, mint a másik, hát várja meg a kapuban, mig a másik ládája is megérkezik és együtt kérjék Pétert, hogy adjon nekik szállást."

/Jókay Jolán visszaemlékezései/

komment
2006. június 27.

szőlő

"1860 nyarán már szép termés mutatkozott a ház melletti szőllőn, de volt is rá gond, hogy baj ne érje. Ha nehéz fellegek mutatkoztak az égen, akkor elő kellett minden a háznál levő rongyot szedni és gondosan betakarni a szőllőfürtöket, hogy esetleg ha jég talál esni, el ne verje. Tavasszal a fagy ellen folyton gallyakat égettek, hogy a szőllő virágja el ne fagyjon; madarak ellen kereplő volt felállítva és zászlók, a tyukok be voltak zárva, mig a szőllőérés tartott, nehogy leegyék a termést. Mikor a szőllő érni kezdett, tüllzacskókat varrtunk és a fürtöket abba ötöztük, hogy a darazsak ki ne kezdjék a szemeket. Móric bácsi naponta gyönyörködve nézte szőllőtermését..."

/Jókay Jolán visszaemlékezései/

komment
2006. június 21.

szegény

"Sokan élnek, sokan meghalnak így, akik sohasem alkalmatlankodtak a világnak vágyaik kifejezésével. Legtökéletesebb ideálja a szegénységnek: a gazdag ember fiából válik."

/Szegény gazdagok/

áldozat

"Kétféle áldozatot szoktak e bálványnak hozni. Az egyik volt a "keserű áldozat", a másik az "édes". Amazt adák neki, ha gyászünnep volt, imezt örömünnep alatt; amaz hálaadó, imez engesztelő áldozat volt.
Hét állatot áldozának a természetnek mind a hét rendéből. A keserű áldozatnál csupa ártó állatokat, a férgek rendéből nadályt – a bogarakéból skorpiót – csörgőkígyót a csúszókból – egy cápát, egy ölyvet, egy tigrist és egy férfit.
Az édes áldozatnál az élők szelídjei lőnek válogatva; férgek közül a bíborcsiga, bogarakból a pillangó, a kétéltűek közül a salamander, egy aranyhal, egy galamb, egy paripa és egy szűzleány."

/A varchoniták/

jóslat

"Ez egy sajátságos jóslat neme volt a szittya fajoknál,ideges fiatal szüzek, képzelethevítő szerek és szigorú böjt által bizonyos nemébe a letargiának merültek, hüvelykujjaikat összeszorított kezükbe fogták, s hanyatt fekve visszatarták lélekzetüket erővel, s ily helyzetben el hagyák magukat temetni, s néha hetek múlva ásatva fel,arcukra és keblükre kent balzsamok által fölélesztettek halálmerevségükből s beszéltek a sírban álmodott dolgokról. E jóslatnemét hítták "az elrejtőzésnek"."

/A varchoniták/

vas

"De nem arany és nem smaragd terem azon hegyek keblében: ereik gazdagsága vas; a vad geoug nép – ahogy e nevet görög klasszikusok szokták írni – e bércek legrégibb ura, vassal szokott innen kereskedni, ha szabad így neveznünk a háborút."

/A varchoniták/

két cenzor

"Két cenzor volt ez években a magyar irodalom fölötti bírói székbe ültetve. Az egyik firtatta a könyvalakú termékeket és a hírlapokat. (Könnyű volt neki: mindössze négy hírlap jelent meg Pesten.) Ez egy maliciózus, rosszindulatú, hóhérnak született pribék volt. A nevére nem emlékezem. Akit meggyűlölök, azt el szoktam felejteni. A másik egy becsületes, jóakaratú, élni és élni hagyni szerető teremtés volt: ennek a nevét megtartottam, Csehallnak hítták. Erre volt bízva a színművek és színielőadások ellenőrzése. Én tehát, aki már akkor is ravasz, furfangos politikus voltam, előre tudva, hogy ilyen hazafiúi frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr. 1 cenzor szigorúsága miatt, azt fundáltam ki, hogy ugyanezt, mint színművet fogom a letargiás közönséggel inhaláltatni Csehall úr kegyes elnézése mellett. A stratagéma teljesen sikerült."

/Utóhang a "Varchoniták"-hoz/

cenzúra

"1853-at írtunk. A Bach-korszak virágévadját. A földön feküdt minden. A magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen szót, az új intézményt. Nem volt már semmi reagálás – (a szabad, a nemzeti irányban), csak még egynéhány exaltált poéta keblében.
No, azokról meg gondoskodva lett a cenzúra intézménye által.
A nyelvünket nem értette senki az államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón, folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson, a végrehajtón keresztül, egész le a Schulrath-ig. Csak a cenzor kötelessége volt érteni az átkozott finnugor idiómát."

/Utóhang a "Varchoniták"-hoz/

afgánok

"Csupán egy faj tartotta ki legmakacsabbul a harczot. Mikor már a többinek híre is mulni kezdett, ezek még akkor is elő-előtörtek a lakatlan pusztákból, a Salamon-hegy havas bérczei közül, gyalog, lóháton, olykor ördöngős bőrcsónakaikon, mikkel a hegyek közül eredő Indus-folyam kataraktáin is tudtak hajókázni; rohantak előre sebesen, nyomában a jöttüket megelőző rémhírnek; ölték, a ki halandó volt, rabolták, a mi szemöknek megtetszett, s ha észrevették, hogy valahol komolyabb készületek vannak ellenök, ismét oly hirtelen eltüntek, mint jövének.
Betöréseik mind sűrűbbek, mindig alkalmatlanabbak kezdtek lenni, a nép puszta nevök előtt reszketett, volt is oka rá; a hol ők egyszer végig vonultak, azon a folton még a föld sem termett esztendőkig.

Ezek voltak az afghanok."

/A láthatatlan csillag/

új csillag

"Ezt a novellát én 1850 ben irtam. ... Negyven év mulva a csillagászok felfedezték az Andromeda ködfoltjában rejlő új csillagot. Egy külföldi observatorium igazgatója, a ki angol fordításban olvasta ezt a novellámat, kérdést intézett hozzám, hogy hol vettem a tudomást erről az eddigelé észre nem vett csillagról ezelőtt 40 esztendővel? Nem tudtam rá választ adni. J. M."

/A láthatatlan csillag/

gyermek-álom

"Azt mondják, hogy ha a gyermek álmában mosolyog, az őrangyal beszél vele, az mond neki oly csodás szép dolgot, miktől kis lelke repes örömében"

/Hyppona romjai/

gyermek

"Az anyának gyermeke e lelkéből szakított lélek; a költőnek geniusa, mely megtanítja őt ismerni mindazon örömet és keservet, mi egy ember lelkében ébren vagy alva él."

/Hyppona romjai/

toalett

"Hja, bizony az akkori férfitoalett nem volt bolondság, s aki azt kiegészíté, a frizőr, a szabad művészek osztályához tartozott. Elébb simára kellett borotválnia őexcellenciája ábrázatját, azután elővenni az egyik pikszist, abból valami fehéret, a másikból valami gyönge pirosat mázolni az arcára; mert akkor nemcsak a delnők hanem a delfiak is festették magukat, majd finom pemzlivel szemöldököt rajzolni, azután meg egy ultramarin griflivel gyöngéd ereket a halántékra; azután a kipirosított ajkak fölé művészi kiszámítással odailleszteni a szépségflastromot.

S mikor készen volt a remekmű, csak azután kellett végezni a felbodorított, táskába font haj beporozását mely alatt, hogy a pictura el ne rontassék, a gavallér egy olyanforma hüvelyt tartott az arca elé, ami a cukorsüveg végét takaró papiroshoz hasonlít, míg a fodrász egy óriási nagy pamaccsal hajporfellegeket szórt a frizurájára."

/Rab Ráby/

gavallér

"Hiszen nem esik az jól a fiatalembernek, ha azt látja, hogy olyan nagyon szeretik valahol! Hogy olyan szertelenül hűségesek hozzá! Hogy van valaki, aki játékos kisleánykorától egész pártás hajadon koráig megtartogatja a szeretetét! Nem kell érte küzdeni; nem kell meghódítani; csak haza kell jönni hozzá! De nem tetszik az ilyen könnyű birtok egy gavallérnak! Annak az kell, hogy az imádottját vetélytársak rajongják körül, kilencvenkilenc elbolondított között ő legyen a győztes századik (akit legjobban elbolondítottak), az kell neki, hogy egyszer eltaszítsák, másszor visszacsalogassák, a szívét megkínozzák, tűz-vízpróbán keresztülvigyék; elébb jól kétségbe ejtsék, azután megvigasztalják. Ilyen kell a módi gavallérnak!"

/Rab Ráby/

szabadság

"Kedves öcsém, beszéljünk most a dinnyékről. Nézd azt a szép kantalupot, azzal a márványos héjával, azokkal a mély vágányú gerezdekkel. Valóságos versailles-i fajta. Mikor megérik, olyan illata van, hogy betölti az egész házat; s olyan az íze, mint a nádméz. Ha egy egészet megeszel magad, az sem árt meg. De próbálj belőle csak egy falatot lenyelni, mikor még éretlen, hát nemcsak az, hogy keserű lesz tőle a szád, de olyan nyavalyássá leszesz tőle, hogy megihatod utána az egész „diákkonyhát”.
Látod, ilyen a szabadság is. Ha megérik egyszer, maga a termesztő, a kertész fogja azt felszeldelni, s cintányéron kínálja meg vele a népet: itt van, tessék, neked termesztettem – de amíg éretlen, ne lékeljétek meg, mert a dinnye is elromlik, meg az is megromlik, aki megkóstolja. Tudom, tudom, hogy mit akarsz erre mondani: hogy de bizony lehet a dinnyét is kényszeríteni, hogy korábban érjék, mint az Isten elhozza rá a maga Lőrinc-napját; van melegágy meg üvegharang. No, hát ilyen melegágyban, üvegharangban érett dinnyéi vagytok ti a mai kornak, te meg a többi filozóf, filantróp kozmopolita barátaid. De hát ugyan ki győzne az egész ország alá melegágyat rakni, s üvegharangot borítani rá? Várjátok meg, míg elhozza az úr a kánikulát. Akkor magátul megjön az ígért idő, hogy minden ember egyforma igazságot kap. "

/Rab Ráby/

süti beállítások módosítása