"A konyhasót nem kell előhagyni, mert attól az egerek nagyon elszaporodnak. Galenus speficumához, mely a vért meleggé teszi, végy praeparált veres klárist, balzsamot, paradicsomfát, szerecsendió virágot, aranyfüstöt, pézsmát, bensoét, manus christit, dyagridat, fahéjfa olajat, és alkermes lekvárt. Tarestinus szerint az eperfába ojtott körtének piros húsa lesz. Verulami baco szerint a Borometz fa élő állat, mely legel. Ha a fazékban fővő káposztára bort loccsantanak, soha nem fő meg puhára. Mikor egy asszony elveszti a beszélési tehetségét, a békakorsócska levelét kell mártani az italába, mivelhogy a béka a vizi állatok között az egyedüli, a melyiknek szava van. Arnoldus de Villa Nova szerint, a ki a napraforgó virágának harmatával él, soha se hal meg, a míg abba nem hagyja. (Neki megy egy útba eső fának abban megüti a homlokát.) Praestantissime! Erről jut eszembe, ha a homlokodat megütötted s kék folt támadt rajta, végy corporis Christi napján hajnalban balkézzel, a napnak hátat fordítva, kitépett buzavirág nedvét, vegyítsd össze szarvaskönynyekkel és szűzraj mézével, azzal kedn be. A holdbeli embereknek csak egy lábuk van, ellenben három kezük és előlhátul ábrázatjuk. Ha a majmok borotválkoznának, emberek volnának. Hermes Trismegistos palaczkba zárta az ördögöt s minden évben megduplázva a váltság díját, ha még egy évig élt volna, 262144 aranyat kapott volna."

/Szép Mikhál/

"Lásd, a magyar jellemnek titka ez.
- A száműző hazához visszatérni,
- A nemzetet, ha üldöz is, szeretni,
- S a sujtó jobbot hűséggel fogadni
Nem tud több nemzet ugy, mint a magyar!"

/Hős Pálffy/

"Ne hadakozzék nyelvvel a magyar!
A mely sebet kard vágott, az begyógyul,
De a mit éles nyelv vág, holtig elfáj."

/Hős Pálffy/

"Szép hölgytül nyerni: veszteség."

/Milton/

"Hisz kínzó gondolat, megtudni azt
Egy férjnek, hogy hitvese megcsalá,
Hogy esküdt ellensége s gyilkosa.
De százszor kinzóbb még megtudni azt,
Hogy a nő, a kit imádtunk: ostoba!"

/Milton/

"Ha a király beteg, gyógyitsd a népet."

/Milton/

"Sötétség ellen csak egy gyógyszert tudok.
S ez a világosság. Terjeszd a fényt."

/Milton/

"Hazánknak van két kincsbányája még
Kifogyhatatlan s ujra megtelő.
Egyik a munkás izzadó tenyér,
Másik a tettrevágyó észerő.
E fegyverekkel ur lesz egykoron
A fél világon. Mással önmagán sem."

/Milton/

"Most menjetek és hozzátok elő
A nagy tojáshajat, a melybe
Az embert visszadugják, hogy ha egyik
Éltét keservesen elvégezé,
S aztán megint anyjának visszaadják,
A földnek, hogy ha tudja, költse ki!"

/Milton/

"Hát hisz a csigának
Sincsen szeme; még is hogy összejár
Kertet, mezőt s nem kéri vakvezérnek
A pókot, a kinek nyolcz szeme van
S még sem mer hálóján túl útra kelni."

/Milton/

"Irtóztató egy hordszekér! Azon
Szállítják álczás kórházzsoldosok
Félis sárga, félig fekete öltözetben
A szörnyű pestis áldozatait."

/Milton/

"Nem tudni a valót sokszor szerencse."

/Milton/

"S én azt tanultam, a hol esküszik
A férfi: a nő zárja el fülét.
Hideg kéz forró szenvedélyt jelez.
S ki férfi szembe néz: attól beteg lesz."

/Milton/

"A megbukott
Nők boldogok: nem fáj többé a lelkük."

/Milton/

"Az isteneknek vére hófehér,
Vénust kivéve, azé rózsaszín."

/Milton/

"A nagylelkűség koronás erény;
A populus romanus nem bocsát meg,
Kivált annak, a ki jót tett vele."

/Milton/

"Mert én láttam már olyan kötélverőt,
Ki a legvékonyabb beszédfonálból
Csinálta a legdrágább kötelet.
(Mutatja kezével az akasztást.)"

/Milton/

"Ültessetek egy olajágat el,
S egy év alatt egy erdő lesz belőle,
De ontsatok ki egy maroknyi vért,
S egy év alatt tengerré árad az!"

/Milton/

"Irott betű én nékem nem uram:
Szolgám csupán. - Idézd a józan észt."

/Milton/

"Ha a művelt körökben valakit figyelmeztetni akartak a nyers modorára, azt mondták neki, hogy te vagy a harmadik! Tudniillik, hogy az elismert leggorombább embernek volt följegyezve a 37-es fiáker – utána következett másodiknak a színház pénztárnoka – negyedik volt a Sauwirth – a közbenső harmadik hely fönn volt tartva a jó barátnak."

/Útleírások/ 

"Egy régi népmonda szerint e szigeten vannak elásva a fejedelmi kincsek, melyeket elvinni nem volt idő, azok között a királyleány ezüst harangja is; s éjfélenként Margit napján túlföldi fény gyullad ki a királyleány sírja fölött: megcsendül az ezüst harang, s ugyanaz a bűbájos illat árad szét a tájon, melyet a krónikák legendája említ a királyleány sírbatételénél s újból fölvételénél."

/Útleírások/ 

"Ne üsd fel véres szentírásodat
Előttem! Vágóhidak krónikáját!
Mely textust ad az ádáz konczolásra!
És rágalmazza a jóságos Istent
Midőn nevében gyilkolásra hív."

/Milton/

"Az a homok, mit e levélre hintek,
Még Angliának földe: - e papír,
Mint rongy, e népnek testiről szakadt le:
S az a pecsét, melyet reá ütök,
Britanniának ősi czímere.
Ez a levél rá fog kiáltani,
Ha ellenségnek adja el magát:
Angol hazáját tán gyűlölheti,
De el nem árulhatja azt soha!"

/Milton/

"A fát virágival, gyümölcsivel. -
S melyet magból neveltem én magam,
A szent szabadság fáját, a midőn
Megrázza a szél és érett gyümölcs
Esik le róla; hulló korona!"

/Milton/

"Az árulásért nem hálákodunk:
Megadjuk az árát s aztán elfeledjük;
Judásnak csókját meg szokták fizetni."

/Milton/

"Ha ember üldöz, Istenhez megyünk.
De hogyha Isten sújt le, ah, ki véd?
Még akkor is marad egy menhelyünk.
Ki fölemel, az az emberiség."

/Ischia/ 

"De a szinész együtt hal meg művével,
midőn szemét lehunyja, őt se látják,
S még jó, ha élve nem látta meg azt,
Hogyan temették el - lassan, - feledve.
A gyöngy, mit ő teremte lángeszével
Emberszemének könyje volt: - letörlék."

/Első Lendvay Márton emlékére/ 

"Ember ha tudna még egyszer születni
S választani magának alakot,
Hibáit, gyarlóságit ott feledni
A hallgató, mély sirban, hol lakott:
Ha ismerné már egy lefolyt életből,
A régi emberéből mit vehet föl
S az ujból mit teremtsen majd másnak?
- Az volna csak szép feltámadásnak.

Ha igy szólna hozzája a teremtő:
Kelj fel halott, itt van a virradat:
Panaszkodál, hogy az mind nem kelendő
Mit tőlem kaptál; alkosd magadat!
Jobban tudod már, hogy mi kellene?
Testednek izma, szűdnek szelleme.
Itt van! Alkosd meg hát ujra magad.
Aztán ne halljam több panasz szavad.

Hejh milyen buzgón válogatná össze
Testének porczikáit minden ember!
Tudom, még egy rossz fog se volna közte,
Sem egy hajszál, mely később fordul őszbe,
Arczához a festőtől kérne mintát,
S a hány fénykép-album van, nézné mind át,
Szobrászversenyt hirdetve termetére
S aként intézné, hogy legyen kék vére.

Mert hát ujjá születni nem elég,
Úrrá születni, ez a fődolog;
Hisz a legjobb gépnél is a kerék,
ha nincsen kenve, akkor nem forog,
Tehát uj életét ugy vegye ki,
Hogy élni is legyen miből neki,
S kit a feltámadás életre csalt,
Leljen nagy birtokot vagy hivatalt.

Észt annyit, mennyi nem lesz terhire,
Tartós jó kedvet, bátor, hű szivet,
Ki bajoktól vissza nem ijed;
Tudományból is, hogy legyen hire,
Becsületet, a mely legyen kerek,
Müvészetben pedig legyen remek;
Kiket szeret, azok mind szeressék
S mindezekhez egy kis jó szerencsét.

Kár, hogy ez így nem adatott embereknek.
Azonban még is adatott
Nem egynek, ám ezernek, százezernek
Hogy egyesülten feltámadhatott.
S kikben együtt élt, együtt sirba hullt,
Az ujkori csodák tanujául
Egy egész várost ujra alkota.
- Beszéljük el, hogy történt e csoda?"

/Szeged feltámadása/ 

"A várúrnő kalandja
Minden poklon keresztül című regényét rajzokkal akarták tarkíttatni. Minthogy a szöveg még nem volt készen, Jókai magára vállalta, hogy a piktornak megmagyarázza az első folytatás részére szánt címképnek a témáját. - Rajzoljon kedves öcsém egy várurat, aki elbúcsuzik a feleségétől. A rajz szépen elkészült, róla a klisé is, míg a kézirat úgyszólván az utolsó percben jött, s akkor kiderült, hogy nem használható. Mert a várúron és hitvesén kívül még egy dada és néhány gyerek is volt, akik a várúrnő szoknyájába kapaszkodtak. - De kérem - mondta Jókai -, a várúr épp azért megy szentföldre, hogy áldást eszközöljön ki virágtalan családfája részére. - De már nincs idő új kép rajzolására. - szólt Révay. - A regényt megillusztrálva ígértük. - A szövegen se lehet változtatni, mert ez az epizód a meginduló regény alapeszméjét jelenti. Végre mégiscsak Jókai oldotta meg a problémát; avval, hogy a következő sorokat írta bele a manuscriptumba:

Pedig a várúrnő oly végtelenül szerette a gyermekeket, hogy összeszedte a béreseket, gazdatisztek porontyait és reggeltől estig játszott velük, becézgette és a karján hordozta őket. "

"Egy Isten él, kit minden nép imád,
S ki jól imádja, annak éltet ád.
Ez Istent másutt is jól ismerik
A Kárpátoktól le a tengerig -
Ez Isten, ki megtörte fegyvered,
Nálunk is Isten: - a honszeretet."

/Apotheosis/