"Egy őszinte jótanács
Jókai egy időben szemközt állt, azaz ült az ország házában Deák Ferenccel, de azért jóban voltak és az "öregúr" nem egy témát is adott Jókainak. A régi színháztéren találkoztak egyszer (a mai Gizella téren), és Deák Ferenc - amint késobb Jókai elmondotta így szólt hozzá: - Gyere Móric, kísérj el ide az Angol királynébe, mert egy jóízű históriám van a számodra.- Útközben Deák észrevett egy kisfiút, aki keservesen sírt, mivel eltévedt. Deák sokáig bajlódott vele és addig faggata, amíg nagy nehezen kisütötték, hogy merre lakik. Jókaival együtt haza is kísérték aztán a Stáció uccába. A gyerek anyja, aki már kétségbeesetten kereste a fiúcskát, sírva hálálkodott, az apa pedig jutalommal akart szolgálni. Miután látta, hogy olyan urakkal van dolga, akiknek pénzbeli jutalmat nem adhat, hogy valamiképp mégiscsak revánssal tudjon szolgálni, az idősebbikhez fordult és így szólt: - Kérem szépen, legalább egy jótanácsot tessék tőlem elfogadni, tekintetes úr. Én hentes vagyok, azért mondom, hogy nyáron ne egyék soha virslit. De még pesti kolbászt se."

"Alszol-e még öregem?
Nincs már magyar nemzet a földön!"

/Petőfi ébresztő/ 

"A komáromi kefekötő

Élt Füreden egy kedves öreg földbirtokos, Garami János, akinek Jókai sógora mint kezeloorvos abstinenciát rendelt ama bizonyos csopaki bor dolgában. De Garami sehogy sem akart belenyugodni Huray dr. rendelkezésébe.
- Azt én sohasem vettem észre - hangoztatta János bácsi - hogy a bor ártana. Sőt mostanság könnyebben iszom.
Jókai szelíden reflektált rá:
- Persze, persze, akár a komáromi kefekötő, aki mindig erősködött, hogy bórtól, sörtől, pálinkától bizony nem gyöngül az ember. Verte a mellét így szólván: Tavasszal beteg voltam, hát azt mondta a sógorom, hogy majd küld egy kis hordó badacsonyit, attól megerősödöm. Küldött is. Mikor a hordó megjött, olyan gyönge voltam, hogy nem tudtam fölemelni. Azóta minden nap iszom belőle egy litert és most már félkézzel felemelem a hordót… "

/Tábor Kornél gyűjtése, Lejegyezte: Ács Anna/

"Jókai a kávéházban

Jókai tíz évben egyszer sem ment el holmi kávéházba, de Balatonfüreden kivételesen megtette, egy-két országos nevű barátjának kedvéért. Ma is él Balatonfüreden több öregúr, aki érdekes kis epizódokat tud Jókainak füredi délutánjairól. Sorra fölkerestem a tihanyi apátot Halbik Cipriánt, az idősebb Kéthly bárót, egész Füred "Gyula bácsi"-ját: Mészöly Gyulát és Tarányi Ferenc földbirtokost. Mind túl van már a nyolcvanon. A 86 éves Gyula bácsi mondta el a következő esetet:

- A régi nevezetes Gyönyörde alatt, a balsarokban volt a Jókai-asztal, ahol egy ideig tarokkoztak, késobb csak társalogtak. Megesett, hogy ott ült Jókai Csemegi Károllyal, aki valami bonyolult jogi kérdésről beszélt. Az újságot, amit szerettem volna elolvasni, szokása szerint a hóna alatt tartotta, olykor harmadmagával. Lementem fürdeni a Balatonra és estefelé, amikor visszatértem, Csemegi még mindig a hóna alatt szorongatta a Pesti Hírlapot meg a többit és Jókai még akkor is türelmesen hallgata. - Azt hiszem, félig-meddig kimerítettem a komplexumot - mondta Csemegi. - Végeztem a megokolással. - Én meg a holnapi regényfolytatással - tette hozzá Jókai felém forulva. Kiderült, hogy egy kukkot sem tud abból, amit Csemegi mondott: a hosszú előadás alatt magában elmélázva szőtte-fonta készülő regényének a meseszálait. Szokása szerint. Úgy látszik, ez volt a titka annak, hogy Jókai oly csöndes előzékenységgel szokott hallgatni a legtöbb társaságban. "

/Tábori Kornél: Jókai regénye (1925) Lejegyezte: Ács Anna/

"…
Eszeveszett idők járnak,
A koszorus fő most szégyen;
Villámvonzó a borostyán,
Azt mesélik róla régen.

Nincsen már többé dicsőség,
A gyáváké most az érdem;
Az erény most szennyesben jár,
S a bűn jár fényes fehérben.
Sebet hoz magának a hős,
Az áruló rendcsillagot,
Azt gúnyolják, ezt üdvözlik
Csuszómászó országnagyok.

Nincs már többé szabad nemzet,
Csak egymásra törő csordák,
A kik egymás szabadságát
Parancsszóra eltiporják;
A kik saját lánczaiknak
Hogy ne hallják a csörgésit,
Zsolozsmáikal üdvözlik
Testvérnépek temetésit.

Nincs már többé vallás; - nem az
Történik mit az ég rendelt;
Nem tisztelnek láthatatlant,
Nem imádnak itt: csak embert.
Embert, ki a földet bírja,
Ki e világon hatalmas,
Ki nem utal fel az égre;
De megfizet, úgy jutalmaz.

Nincs már haza; - darab föld az,
Mit az egyik vérrel öntöz,
S öntöz nehéz verítékkel
Lelánczolva a göröngyhöz;
A másik meg arat rajta,
Maga számára asztagot,
Föld, mit ura kedve szerint,
Elád, elveszt, elosztogat.

[…]
S a midőn a szabad szellem
Lánczaitól megmenekszik,
Fogjuk mi is énekelni:
Garibaldi resurrexit."

/Garibaldi/

"Kincs a gyermek ifju szive!
Nemzet kincse van azokban;
Örökünk, mit egy ivadék
A másikra épen hoz át:
Tanítsátok meg szeretni,
Gyermekiteknek a hazát
Nemzetem gazdaszszonyai."

/A nemzet gazdaszszonyaihoz/

"Mi a művész? - ki alkot és teremt.
- Isten-gyönyörnek földi részese,
Ki éltet ujdonúj lényeknek ád,
Miket csak Isten s ember egyesülten
Alkothatott; de egyik sem külön!
- S a képzett mű túléli alkotóját:
Az ember meghal; és az Isten él!"

/Megyeri szobrának leleplezésekor/

"Ahogy Puskás Tivadar feltalálta a telefonhírmondót, mint közlési lehetőséget, Jókai igen hamar lelkesen felfigyelt a nagyszerű technikai újításra. A millenium évéből maradt reánk olyan tudósítás, amely a Jókairól készült fonogramm készítéséről számol be.

A Pesti Hírlap Napi Hírek rovatában 1896. április 15-én ezt írta:

'Jókai, mint népdalénekes
Jókai Mór ma délben kellemesen lepte meg látogatásával a Telefon Hírmondó szerkesztőségét, melynek rövid négy hét óta már másodízben vendége. Az igazgatóság megragadta ezt az alkalmat és fölkérte a koszorús regényírót, hogy mondana el valamit a Telefon Hírmondó fonográfjába, … Jókai engedett a fölkérésnek és elszavalta a Vígszínház megnyitására írt új darabjának … részletét, melyet mindjárt reprodukciójában is meghallgatott. A fonogramm annyira megnyerte Jókai tetszését, hogy kedvet kapott két régi dal megörökítésére, melyet kívüle senki sem tud, és amelyek eddig még hangjegyekre sincsenek letéve. Előbb Egressy Béninek egy dalát énekelte el, majd mikor ennek sikerült fonogrammját is meghallgatta, még egy dalt is elénekelt, melyet a következő bevezető szavakkal előzött meg: Az előbbeni dal Egressy Bénitől. A most következő ugyanannak megzenésítése Therntől. Mind a kettő jutalmazott pályamű 1842-ből, amikor én hallottam. Ugyanazokat én most 1896. április 14-én elénekeltem a Telefon Hírmondóban. Jókai Mór.'

És még egy hír a Nemzet 1899. április 9-i számából:

'A beszélő újság tegnap este nagy megtiszteltetésben részesült. Jókai Mór tüntette ki ugyanis látogatásával a Telefon Hírmondó szerkesztőségét, s egy ez alkalomra rendezett hangversenyen felolvasta Rákóczi Ferenc emléke c. költeményét. Jókai felolvasását áhítattal hallgatta a közönség.' "

/Molnár József/ 

"Már öt éves korában, mikor az utcán egy nagy fekete kutya megugatta, találmányokat eszelt ki az ellenség ellen:
- Csinálni kell egy léggömböt és az egy gombnyomásra fölvisz a levegőbe, ha jön az ellenség. Vagy legalább csinálni kell egy nagy esernyőt. De sokkal hosszabb legyen a botja, mint az Eszter nénémé. Ha jön a nagy fekete kutya, csak fölnyujtom a hosszú ernyőt a háztetőig és a kampóját beleakasztom a bádogcsatorna szélibe, aztán fölhúzódzkodom, úgyhogy a kutya nem ér el.
- De hátha nem tudsz oly gyorsan mászni? - kérdezték tőle.
- Van más találmányom is. Ha én félek a kutyától, biztosan van olyasmi, amitől a kutya is fél. Csináltam színes papirból egy rablóálarcot. Ha ezt fölveszem, biztosan megijed.
És ezt a rikító, furcsa álarcot csakugyan fölvette és megszalasztott vele az utcán egy kis kutyát."

/Szini Gyula: Jókai/ 

"A legelső regény, amelyet olvastam, Scott Walter Ivanhoeje volt, magyar fordításban. Németül már tudtam jól: Pozsonyban tanultam meg, mint cseregyerek… Én azonban előszeretettel viseltettem az angol és francia költők iránt. Tizenöt-tizenhatéves koromban megtanultam angolul és franciául grammatikából nyelvmester nélkül, hogy Boz-Dickenst és Coopert olvashassam eredetiben. A franciák közt első volt Hugo Victor, akit megkedveltem. Boznak még akkor csak egy regénye volt nálunk kapható: a Pickwick-klub. Coopertől az Utolsó mohikánok…
Dumast legkésőbb ismertem meg a Trois musquetaires-ből. Amint azonban Shakespeare több művét megszerezhettem, Lear királyt, III. Richardot, ez az olvasmány végkép holdkórosává tett a nagy irodalmi planétáknak."

/Az én életem regénye/

Diafilmek Jókairól:
Életrajzi diafilm
Képgyűjtemény
A kőszívű ember fiai

"Mit tudod te, mi a honfi bánat,
A ki senkihez sem tartozol?
Mit tudod te, mért a túlcsapó kedv,
A midőn a dal utója szól?
Mit tudod te, hogy mi a magyar dal?
Ki a jövő zenéjét alkotod.
A magyar dal a multak zenéje
Hogy miért az? meg sem hallhatod.
Mit tudod te, mi egy nemzet kincse,
Hogy mik annak ősi szentei?
Te, ki anyád édes drága nyelvén
Egy igét ki nem tudsz ejteni!"

/Liszt Ferenczhez/

"Csupán ősi nyelvünk lelke él még
S vérünk lángja, a magyar zene :
Az a dal, mely szivből jött és szivbe
Visszatér; mely együtt sír velünk,
Mely beszél, mit el nem mondhat a száj,
Mit belül csak némán érezünk;"

/Liszt Ferenczhez/

"SZENT PÉTER

Nagyon egyszerű ennek a módja,
Hogy az ember a nyakáról leódja.
Nem tudod, hogy kinek tégy igazat?
S rakod a kérvényből a nagy kazalt,
Hát tégy úgy, hogy mikor már nagyon sok
S nagyon háborgatnak az instánsok,
Nevezz ki egy nagy enquéte-bizottmányt,
Az egész nagy hamazt rázúdítván,
Nevezd belé Stilites Simeont,
Ki húsz esztendeig semmit sem mond,
Szent Calepinust, ki sohsem mosdott,
Kétfélekép szóló szent Ágostont.
Szent Ivánt, kinek nótája örök,
Szent Jánost, a kinek neve Török,
Szent Xaverust, ki mindig kóborol,
Szent Quadrust, ki két évig horkol.
Bizd rájuk a complicált causát,
Vizsgálják meg, tartsana pauzát.
S hogy ha azok elkészültek velek,
Hivassanak meg a notabelek,
A skeptikusok és casusiták,
Azok a dolgot jól megvitassák,
S ha átment conferentiákon,
E sok teketórjás ákombákom,
Ugy kerüljön az osztályok elé,
Minden angyal bátran szóljon belé.
Azután ha az instánsok mégis
Élnek, hallgattassék ki az ég is.
A csillagok, a cherubim sereg;
Valahol csak elvesztik a perek!
Mire ennek vége lesz, barátom,
Beteljesül mindannyin a fátum."

/Paradicsomi bajok/

"I. felvonás
(Történik a paradicsom kapujában.)

SZENT PÉTER (káromkodik)

Ezer milljom teremtúrózsacskó!
Jővel, segits, amice Gábor angyal!
(Szaladj, hijad, izé! Te szárnyas tacskó!)
Nézd már, megint a bummelzug vonattal
Mi furcsa pasasirhad érkezik?
Ki lábát hagyta el, ki a kezit,
Hova tegyem! a padlás mind tele,
Csak a pinczébe menne bár a fele.
Okosabb háboruban legalább
Egy rész Mahommednél helyet talált,
A másik ment a Bráhma hotelébe,
De most mind a mi házunkat telé be;
Hisz nincs az ég se gumilásztikóbul,
Kidönti a falát, ha mind betódul."

/Paradicsomi bajok/

"3? - Sohse egyél olyan kenyeret, a mely nem három napos. […]
6? - Sohse igyál olyan bort, a mely nem legalább hat esztendős. […]
Végre a 9?
Ennek a megoldása pedig az, hogy csak minden kilenczedik nap nézz a te asszonyodnak a szemébe. Így élsz száz esztendőket."

/3, 6, 9./

"Nem beszélek a hazárdjátékokról, azokhoz nem kell semmi játéktudás, csupán koczkáztatás, ahndung, szerencse, ellenben az úgynevezett kommersz játékokról szólok, mint a tarokk, whist, pikét, kalabriász, a mik tudomány számba mennek. Ezekhez érteni kell, még pedig alaposan.
Mert ezekben épen úgy elúszhat az ember, ha szenvedélylyel gyakorolja, vagy jövedelméhez aránytalanul, mint a makaón, ferblin, bakkaráton.
[…]
Ők is játszottak tartlit (krétára), czapári czvikket, mi meg paskevicset (krajcárba)."

/Nem tud kártyázni/

"Ha én így írom a nevemet Doktor Jókai Mór, az helyes, mert igaz; de ha úgy írom, hogy Jókai Mór doktor, az már nem igaz: így csak a tarokkpartiban hínak, ha valakin eret találok vágni (de az nagy ritkaság!)"

/Hová tegyük a grófot, bárót, doktort?/

"Egész albumokat töltenek meg művészhazánkfia* remek rajzai, s ezek mind a czár tulajdonát képezik. Van köztük olyan is, mely mesterséges zárral csukódik: kívül a táblájára nyomtatva 'erotica' (szerelmes dolgok). Azok is művészi becsű alkotások; régi classicus felfogásban, minők a Pompéjiből előkerült festmények a nápolyi múzeumban."

/A czár albuma/

*Zichy Mihály

"Mivelhogy a XX-ik század humanus törvényei szerint harminczháromféle neme van az emberélet kioltásának: rablógyilkosság, tömegesgyilkosság, apa-, férj-, gyermekgyilkosság, emberölés véletlenből, önvédelemből, tudományos czélokból, politikai indokokból, fanatizmusból elkövetett emberölés, stb stb. A legszelidebb neme: prophylaktikus emberölés: mikor valaki megöl valakit abból a barátságos előzékenységből, nehogy az egy hónap mulva egy örökölt betegségben sokkal kinosabb módon végezze életét."

/Boszú a túlvilágon/

Csak most veszem észre, hogy fentebb egy elavult szó szaladt ki a tollamból: halál.
Halál nincsen többé, ezt már mindenki tudja; csak anyagcsere. […]

Észszerű korunkban már az élettől megvált anyagot értékesíteni tudjuk. Óriási vállalataink vannak, melyek a lélektől megvált testeket hamuvá égetik.
Semmi sem vesz kárba! A Duna jobb partján elkészített hamvakat megveszi egy nagy üveggyáros; a balpartiakat pedig egy czukorfabrikás."

/Boszú a túlvilágon/

"Ez a minden szegény ember dajkája, az újkori mythologia százemlőjű Izis-bálványa: a krumpli.
A szegény, alázatos krumpli, a ki nem jár arany kalászban, mint a búza, nem ragyog piros fürtökben pálmafák koronája alól, mint a datolya; hanem elrejti magát a föld alá, s visel olyan fakó mundért, mint azok valamennyien, a kiknek nincs más reménységük, mint a krumpli."

/Az egyhuszasos leány/

"sokat évelődtek a gonosz, megromlott világról, az általános elerkölcstelenedésről; a szivtelen rossz adósokról, a kik a kölcsönvett tőkével, miután azt kamatokban háromszor is lefizették, hitetlenül megszöknek; sőt még olyan gonosztevő is van köztük, a ki a Dunába ugrik a tartozásával. Szidták egyesült erővel a magisztrátust, mey nem bírja elég erélylyel az emberek hátáról lehúzni a bőrt; a jótékony nőegyletet, mely ingyen osztogat egyet-mást, s szegény Romosz uramék keresetét rontja; no meg az első hazai takarékpénztárt, aztán különösen a zsidókat, akik miatt becsületes keresztény uzsorás meg nem élhet; bizonyosan a magyar kormányt is szidták volna: ha lett volna."

/Az egyhuszasos leány/

"Tehát mind mondám, csúnya világ volt idebenn egész 1825-ig.
Ekkor bátorkodtam én születni.
Nem február 19-ikén, mint biografusaim állítják, hanem 21-ikén.

[…]
Utoljára lép oda a városbiró, tekintetes Amtman József uram. […]
Az pedig előhúz a belső zsebéből egy nagy pecsétes levelet, s azt teszi le az uj honpolgár vánkosára.
'Én pedig ezt hoztam ajándékul a kis fiucskának.'
Az apám átvette. Kibontja, elolvassa. Az a helytartótanácsnak a decretuma de dato 1825. Vigesima prima Februarii ( az én születésem napja), a melyben megparancsoltatik a magyarhoni királyi városoknak, hogy a naptól kezdve minden intimatumaikat, számadásaikat magyar nyelven intézzék az ő felsőbbségeikhez.
Ez volt az első megvillámlása az ujralobbant nemzeti lángnak jó Magyarországon.
Az én jó apámnak a könny kicsordult a szeméből e drága okirat elolvasására.
Tehát szabad magyarnak lennünk!
Ez volt az a koralkotó fordulat, mely véletlenül a sors intézéséből épen összeesett az én keresztelőmmel.

Bizony mondom, hogy buzgó kereszténnyé a tisztes ősz pap keresztvízzel avatott fel: de hazafivá az apám örömkönnyei kereszteltek meg."

/Hogy kezdődött ez a dolog?/

"Megjegyzem, hogy engem maga az anyám táplált, saját szíve vérével, nem fogadott dajka: az én ereimben hamisítatlan Jókay-Pulay-chylus folyik (II. Rákóczi Ferencz titkárjának, Pulaynak utódja.)"

/Hogy kezdődött ez a dolog?/

"Azt az ember-kandidátust, a kit a jó ropogós hóban megszállítottak négy utczán keresztül a templomig: ott addig dönnölték, ütögették, míg abbahagyta a sivalkodást a tiszteletes úr prédikációja alatt; akkor akarva nem akarva lehúzták a fejéről a gyöngyös sapakot s vizet öntöttek rá, aztán megint visszasétáltak az élet kútforrásához: hát az akkor nagyon jól érzi magát."

/Hogy kezdődött ez a dolog?/

"S már most, ha én volnék Jókai Lajos, akkor már tavaly megtartottam volna az ötvenéves esperesi jubileumomat egy derék kálvinista nagyközségben, s most békét hagynék a közönségnek a munkáim összes kiadásával."

/Hogy kezdődött ez a dolog?/

"Azt is el tudom képzelni, hogy abban a kis szobában számos vendég gyűlhetett össze a keresztelőt követő paszitára; mert később, kis fiú koromban valami hat asszonyságnak kellett kezet csókolnom, a kiket keresztmamának szólítottam;"

/Hogy kezdődött ez a dolog?/

"Az egyik keresztapám volt Konkoly-Thege László úr, tudós csillagász rokonom, Konkoly Mikós őse; a másik volt tekintetes Beöthy Gáspár úr, Beöthy Zsolt barátomnak a nagyapja: Zsigmondnak, a költőnek és kuriai birónak az apja."

/Hogy kezdődött ez a dolog?/

Érdemes ellátogatni a Jókai-kertbe, főleg hétvégén. Csendes, békés zöldben idézhetjük fel sorait a svábhegyi idillről - a fák alatt, amiket még Ő ültetett.
Fotók + kiadványok

a szerk