"Megy a baka lefelé, lefelé
Az ázsió fölfelé, fölfelé
A Beczirker kifelé, kifelé,
A szabadság befelé!"

/Világszép leányok/

"Ha én kicsiny madár volnék,
Mindenkinek máskép szólnék.
Hogyha jönne szép menyecske
Nyalka szeretőt keresve,
Azt mondanám: pittypalatty!
Pittypalatty
Pittypalatty.
Keresd ott a fák alatt
Lalla lá, lilla lalla lallalá.

S hogy ha féltékeny férj jönne
Én tőlem kérdezősködne
Azt mondanám rá: kakukk!
Kakukk
Kakukk
Mért nem látnak a vakok?
A pávának száz szeme van, még se lát,
Oly csúnyán azért kiált
Páon, páon, páon!
De ha jönne kedvesem
Annak szólnék szerelmesen,
Fülemile énekén
Annak így énekelném:
Tyiú! Tyiú! Tyiú! Jó fiú!
Gyűjj, gyüjj, gyüjj, gyüjj, gyüjj
Idegyüjj, idegyüjj.
Az én kis fészkemre ülj.
Rosz, rosz, rosz, rosz, rosz, rosz fiú!
Szép, szép, szép, szép, szép, szép leány.
Halavány,
Mit kiván.
Csók, csók, csók, csók, csók, csattog, csattog, csattogó.
Semmi mást az nem kiván.
Nem talán.
Nem? Talán?
Nem? Talán.
Sziv, sziv, sziv, sziv - szakadás!
Mért nem vagyok is madár? Erdőn járó kis madár."

/Világszép leányok/

"Indulj cspatom
Harczi utadon
Bátran, szabadon:
Diadal nyomodon!
Trombita szól dob pörög:
Harczi árma égre tör:
Reng a föld, az ég dörög
Ezredünk küzdésitől.
Áldást zeng szája,
Hogyha eszébe jut hazája.
Nem kiméli a drága vért
A honáért s a szabadságáért,
Nem a vért!
Majd ha visszatérünk,
Hősi babér lesz diadalbérünk
Hogy ha összetörve lesz minden láncz
Győzelemmel harsoghatjuk: a magyart ne bántsd."

/Világszép leányok/

"Söprik a pápai utczát,
Masiroznak a katonák.
Tizenhat esztendős barna kis lyány
Elment a regement után.

Hová hová barna is lyány?
Kérdi tőle a kapitány.
Hejh ne kérdje tőlem a kapitány!
Megyek a szeretőm után."

/Világszép leányok/

"Minek varrják nekem a gyolcs inget?
Ha már engem katonának visznek.
- Ha megvágnak, jó lesz a sebemre.
Ha meghalok, eltemetnek benne.

Nem félek én kozák dárdájától,
Nem félek az ágyú golyójától;
Jó az Isten, egyik se ér hozzám,
Attul félek, hogy elfeledsz rózsám."

/Világszép leányok/

"Nyakamban van már a tarsoly, galambom.
Harminczhárom éles töltés van abban:
Éles töltés hadd nyugodjon magába,
De a kardom nem húzom ki hiába."

/Világszép leányok/

"Ha kifáradt a csatában a honvédnak a marka
A legelső kérdése az, no most hol van a marha?
A gulyáshúst megteremti tábortűznél a Marcsa.
De csa úgy ha szét nem futott a csatában a marha.
Az ökörre nagy szükség van! Csupán az a nagy baj, ha
Mind a generalstabnál van egyesítve a - marha."

/Világszép leányok/

"Katona vagy rózsám, az leszél
Nekem ugyan nagy bút szereztél:
Felkötötted rózsám ardodat
Viselje az Isten gondodat.

Sárga csizmás Jancsi sárba jár:
Panni patakon túl reá vár
Ne várd Panni Jancsit mert nagy a sár
Sárga csizma sárba járni kár."

/Világszép leányok/

"Zöld erdőben zúg a malom,
Ott őröl az én galambom.
Oh be kedves nyári este,
Megnyugszik a rózsám teste.
Jobban alszik azután."

/Világszép leányok/

"Fűvel van az utcza végtül végig behintve,
Akár mi hírt halasz, édes rózsám ne hidd el.
Kard, trombita, dobszó, szomorú hangot adnak
Talán akkor már a temetésemre hínak."

/Világszép leányok/

"A Tisza, a Duna de zavaros,
A szivem, a molnár de haragos.
Ne haragudj - szivem molnár
Tied vagyok, tied leszek szüret után."

/Világszép leányok/

"Nem vagyok én szelidecske
Sem leányka, sem menyecske.
Mert én égi harmat vagyok.
Este a virágra szállok
Hajnalig rajta uszkálok."

/Világszép leányok/

"Áll uhláh, a tábor őre,
Búcsufényt vet a tetőre
A nap, és a málna-lyánka
Jő, kosár karján.
Málna-lyánka, merre s honnan?
Oly sietve, oly osonva?
Rózsát szedtem
A ligetben
Haza tartok én.

Váltság nélkül nem bocsátlak
Csókot kérek váltságárnak.
Majd ha megtérsz győzelemmel
Várlak csókkal én.
Hátha elhullok hazámért
Csókom elvész, nem kapok bért.
Ugy kereszted
Csókolom meg
Hősöm éretted!"

/Világszép leányok/

"Én vagyok az, én vagyok az eprész lyánka;
Szeretőm ha megkivánja;
Ha az erdőn nem találom,
Ajkamon egy: megkinálom.

Hajjah bizony megérett a meggy!
Van szeretőm nekem, de csak egy;
Mentül jobban érik a meggy
Annál jobb a meggy, meggy, meggy
Mentül jobban kérik a lyánt
Annál jobban megy, megy, megy."

/Világszép leányok/

"Elvitte a nénémet
Czifra szabólegény.
Engemet is elvett
Szegény juhászlegény.
Öröme nénémnek
Czifra szabólegény.
Siralom én nekem
Szegény juhászlegény.
Bottal költi nénémet
Czifra szabólegény.
Engem galambcsókjával
Szegény juhászlegény.
Örömem én nekem
Szegény juhászlegény.
Siralom nénémnek
Czifra szabólegény."

/Világszép leányok/

"Ha zörög malmom,
Szivesen hallom:
Molnár vagyok:
Vígan vagyok!
Szivem dobog: tik ták
Tiki taki ták.

Hogyha menyecske
Jön, locska-fecske:
Hölgyem danál,
Malmom danál;
Szivem dobog: tik ták
Tiki taki ták."

/Világszép leányok/

"Hát megverted-e már? Mert addig nincs rendben az asszonyféle, a míg jól meg nem verik, sőt azt meg is kívánja: addig el sem hiszi, hogy szereti a vőlegénye, a míg meg nem verte."

/Világszép leányok/

"Én is úgy vagyok már, mint az egyszeri palócz, a ki azt mondta, hogy úgy elnézem ezt a kulacsot, azt gondoltam sonka, pedig hát sajt."

/Világszép leányok/

"Mikor az ember hét esztendeig Afrikában lakik, ott olyan kemény a nap, hogy minden hajaszála összegöndörödik tőle. […]
Mikor a muszkák elfogtak, felvittek Siberiába. Ott mentem így össze. Hiszen rektram maga tanította, hogy a hideg összehúzza a testeket. […]
Szerecsenyországban barnultam így meg: a hol még éjjel is süt a nap. Ott minden ember kéményseprő.
- Hogyan kerültél te le Sibériából Szerecsenországba?
- A föld alatt.
- A föld alatt? Héh ez hazugság.
- Hazugság ám! Azért mert Bozonkán nem tudnak róla. (Kihúz a táskájából egy képes könyvet.) Tessék: olvassák el azt csak. Utazás a föld alatt, Verne Gyulától. Ennek voltam én az inasa.
- Nyomtatva van; tehát igaz. […]
- Huszonkét gyerekünk lett a boldog házasságból. Tizenhárom princz és kilencz princzesz.
- Huszonkét gyerek! Te Peti! Hét esztendő alatt!
- Hja! Hosszabbak ám ott az esztendők. Tetszik tudni, a meleg mindent kitágít. […]
- Gyalog soha nem játam, csak mindig struczmadáron lovagoltam.
- Hát aztán mét hagytad ott ezt a jó helyedet mégis?
- Nagyon meguntam a sok kolibrimájat, amivel traktáltak. Aztán meg ott az a szokás van, hogy a mikor az embernek fia születik, annak a nevét föltetoválják az apának a bőrére, hogy el ne felejtse (mutatja a felgyűrt karján a betűket.) Utoljára azt mondtam, hogy biz én nem hagyok a bőrömből eleven kalendáriumot csinálni! Megszököm. Csakhogy Szerecsenországban soha sincs éjszaka, ott mindig süt a nap. Én tehát megvártam egyszer, mikor egy napfogyatkozás jött. Akor olyan sötét lett, hogy a szerecsenek mind megvakultak. Én is hirtelen felkaptam a struczmadár-csődörömre, s egy vágtatással áthajtottam Európába.
- Hát a Földközi tenger mit vétett, édes öcsém?
- Igy van ám az, rektram, mikor az ember nem tanult egyebet a Hármas Kis Tükörnél. Hát nem hallotta hírét, hogy a dicső Lesseps a suezi csatorna által összekötötte a két világrészt egymással. Azon jöttem keresztül.
- No már a suezi csatornárul csakugyan hallottam; de még ilyen alaposan meg nem magyarázta senki, hogy az nem a száraz földet, hanem a tenget metszi keresztül.
- Hát aztán hova kerültél?
- A legközelebb eső oszágba: Párisba. De ott nem volt maradásom; mert ott már olyan sok az ember, hogy felének nappal aludni kell, csak éjjel jöhetnek elő, mert különben nem lehetne járni az utcán. Én hát nagy hirtelen átvándoroltam Angliába.
- No most megcsíplek! S miféle alkalmatossággal mentél át Angliába?
- Hát mifélével? A magam két fakójával.
- Micsoda? gyalog? Te! A calaisi csatornán eresztül! Nem vagy te nagy Kristóf!
- Ejnye! bizony még meghazudtolnának. Hát nem olvasták még, hogy alagut van már a csatorna alatt csinálva.
- Annak biz ott van a képe a Vasárnapi Ujságban.
- Még ott sem maradtam. Egy kis sétaugrással átkeltem Amerikába.
- De már oda csak gőzhajón utaztál?
- Nem! Én oda a tengei kígyón utaztam.
- Tengeri kígyón? Megeszem én azt!
- Ne egye meg, nemzetes uram! Az is benne van a Vasárnapi Ujságban. […]
- Hát én ezt szerecsenországban tanultam meg: ott a hegedű a fegyver. Mikor két császár háborút akar folytatni egymással, szembe állítják a hadseregeiket: minden katonánál van egy hegedű; s azok addig hegedűlak egymásnak, míg a két sereg közül valamelyik elszalad."

/Világszép leányok/

"- Az orosz és török seregek hadi zsoldot kapnak.
- Mi az a hadi zsolt?
- Az a dupla zsold. A muszka kap béke idején egy kancsukát, háborúban kettőt. A török katona kap béke idején semmi zsoldot; háborúban annak a duplumossát."

/Világszép leányok/

"Én pedig egy jó tanácsot adok neked, Peti öcsém. Ha azt akarod, hogy a háborúban soha meg ne lőjjenek: azt vigyázd meg, hogy a legelső ágyúgolyóbis hol csap le a földbe. Te akkor abba a lyukba állj bele: a mathematikai proportio szeint úgy áll mint egy a 32198-hoz, hogy ugyanabba a lyukba több golyót bele nem fognak lőni."

/Világszép leányok/

"No most láss hozzá az öltögetéshez, a fodrot duplán áttűzd, az ájnszatzot ki ne hagyd, az antallást krájczstichchel varrd össze, különben kibomlik, a czérna végét jól elvarrd."

/Világszép leányok/

"Úgy-e, te is szeretnéd már, ha a Katalinka bogarka megjövendölné, hogy merről érkezik a leánykérő?"

/Világszép leányok/

"Buzavirág a termékenység jelképe; az nem való leánynak pártára."

/Világszép leányok/

"No Zsuzsi, hát téged mi szél hozott ide, 'kárlátóba' jöttél-e vagy 'susogóba'. Leány vagy-e már vagy még csak menyecske!"

/Világszép leányok/

"- Tizenkét tarokk tuletroa pagát ultimo.
- Köszönteti a kuruti plébános.
- Rekontra!
- Aztán a molnár ultimót mondott: a pandurhadnagy megkontrázza, nemzetes úr hív ki. Aztán okosan azzal a csepp észszel.
- Hát aztán ki játszik? (Kihív.)
- Tudtam, hogy bakot lő! Hát hosszú színt kell híni ilyenkor? A patnert kell meghajtani?
- Ángol ész!
(Ütik ököllel az asztalt.)
- Mint a kijáró kutyát!
- Azt hagyom a szent ekklézsiának.
- Megeszem én azt.
(A míg az ütéseket szedi, jól rásújt a kezére Csibor.)
- Aujaj! Az az én csontom volt!
- Hát ezt ki bírja?
- Hegyibe a gémmel!
- Ütni, híni!
- Vulpest, vulpest!
- Tarokkot neki.
- Skiz, vagy semmi.
- Magam az öreg!
[…]
(a fejéhez kap) - Hüh, mit csinálsz te leány?
- Csak egy legyet fogtam el a leveli békánk számára.
- De ne nézd az én fejemet vadászterületnek, mert én foglak el. (Kártyát dob az ütésbe.)
- Hát pubot kell én nekem smirolni az ütésbe?
- Mikor az a leány legyet fogdos a fejemen!
- Úgy játszott az úr, mint egy pudli!
- Ne tessék veszekedni. Épen így lett a molnár haminczhárom.
- Ta apjuk! Hallod-e? Hát igaz, hogy te annyi pénzt nyertél a kártyán?
- Hagyj nekem most békét, mikor éppen dritte káfban bika lettem! "

/Világszép leányok/

"- No hát Pannika! Hogy 'vág a bajusz'?
- Hát hiszen semmi panaszom az uramra. Tele a kamránk, pinczénk, van czifra ruhám, elég a majorságom. Kevés a dolgom, csak a készhez ülök le; hanem aztán (ízetlenkedve) um-hüm.
- Hát ti nálatok, Makka hugám?
- Bizony sok ott a szükség. Nem dobjuk el a kenyér haját a kutyának, hanem magunk esszük meg. Magad uram, ha szolgád nincs. Estig nem szakad ki a dolog a kezemből. Hanem aztán (dicsekedve), Ahán!"

/Világszép leányok/

"Ti még csak új menyecskék vagytok. Nektek még az első esztendőben csak a csepesz dukál; mert ti még tánczoltok."

/Világszép leányok/

"Az én bodros főkötőm?
Az én táritoppos főkötőm? az arany paszománttal.
Az én blond csipkés sasakom? az a pesti módi.
Az én antallálos debreczeni főkötőm?
Az enyimen elől hátul, két oldalt másinak kell lenni.
Az enyimen hat sor bodor menjen végtül-végig.
Az enyimnek a pántlikája a csipőmig lelógjon.
Az enyimbe ezüst rezgők legyenek dugva, két oldalt boglárok üveggyöngyből, a homlokán egy nagy ranunkulus piros zseniliábul: két fülénél egy bodor ezüst csipke."

/Világszép leányok/

"Van itt a Szepességben egy város: Bártfa. Ott az a rend van behozva, hogyha esteli harangszó után egy legény megszólít egy leányzót az utczán, vagy ha rajta kapják, hogy egy lánynyal a kapuban szót vált, azt a leskelődő fogdmegek rögtön nyakon csipik, viszik a városházára s másnap minden szokásos teketóriák nélkül megesküdtetik egymással: s csak mint férj és feleség mehetnek ki a városházból. A kit Bártfán össze nem esketnek, mondja magát szerencsegyermeknek s a bártfai házasság érvényes az egész országban."

/Szép Mikhál/