"Szívről csak a fürdőorvos előtt szoktak beszélni, aki aztán megállapítja a szívtágulást, szívelhájasodást, szellentyűbillenést, s praescribál gyüszüvirágot, farkasalmát. A szív igazán alkalmatlan orgánuma a testnek. Momus következetesen róhatta volna meg szokása szerint Jupitert, az emberalkotót, hogy miért adott annak ilyen gyarló életszabályozót: nem tudott a helyett egy remontoárt helyezni az erei és idegei góczába?"

/Sírkő-album/

[remontoár: az órásiparban a felhúzó rúgó neve. Rementoár óra, melyet nem kulccsal húznak föl, hanem az óra felfüggesztő gyűrűjének gombjánál fogva, melyet ide-oda csavarnak.]

"Úgy-e, te is szeretnéd már, ha a Katalinka bogarka megjövendölné, hogy merről érkezik a leánykérő?"

/Világszép leányok/

"Buzavirág a termékenység jelképe; az nem való leánynak pártára."

/Világszép leányok/

"Hát hisz a csigának
Sincsen szeme; még is hogy összejár
Kertet, mezőt s nem kéri vakvezérnek
A pókot, a kinek nyolcz szeme van
S még sem mer hálóján túl útra kelni."

/Milton/

"Hiszen a planétánknak a megkövült kérgén túl még van egy másik alkatrésze, az athmosphaera; minden embernek tizennyolczezer köbméter fekszik belőle a mellén; ebben csak kell lakni valaminek!"

 /Astral-szellemek/

"E művecske egy hírhedetté vált természeti csoda leírását tartalmazta, amely (vagy helyesebben "aki") máig is a Fertő tó nevezetességei közé tartozik: egy ember, aki a vízben él: egy halember. Egy elzüllött árvagyermek, aki a Hanság mocsárai közé tévedt, vadak között maga is vadállattá lett; vízlakó, víz alatt járó, mint a vidra; néma, befogott szájú, emberszót ki nem ejtő vízi vad, ki úsztában fogja el a halat, azzal él; az évtized, mit folyton a vízben lakva töltött, bőrét kéreggé változtatta, sűrű szőrrel benőve, mely őt a tél hidege ellen védi, az egész tünemény egy csodálatos bizonyítéka annak, hogy az ember hogy fejlődött vadállatból Isten képévé; ez két lépés visszafelé a vadállathoz, még a majmon is alul. (Ha Darwin ezt láthatta volna!)"

/Névtelen vár/

"Az is mesével határos, hogy a Svábhegyen füge teremjen; pedig hát nálam kitünő terem: jobb az olasznál; valóságos balkáni szultánfüge. Ezeket én úgy védelmezem, hogy mikor a gyümölcs az éréshez kezd nőni (három nap alatt megnégyszereződik az alakja), akkor tüllből zacsókat huzatok rá: így aztán se madár, se bogár nem bántja. A szőlőnek pedig ilyenforma a védelme nálam. Hosszú spárgákat huzok kereszül-kasul egyik karótól a másikig s erre a spárgára négyfelé hasitott hirlapokat akasztok. Rendesen a Pesti Naplót használom rá. A Nemzettől nem félnek a rigók. Tudják, hogy az még a madárnak sem vét."

/Babszemek/

"Madarat persze az én kertemben meglőni nem szabad; hanem jó nevelést kell nekik adni. Egész esztendőn át ők segítik nekem a hernyót pusztítani s én jutalmul átengedem nekik az összes eperfáim termését. De a fügéimet, meg a szőlőimet nem szabad bántani. "

/Babszemek/

"Máskor is szerettem a szőlőt elnézni. Ezt az isteni növényt, mely az olyan elátkozott földben, a melyben a burgonya nem adja meg a vetőmagot, vigan tenyészik és ontja az emberi kedély örökké gyógyító panaczeáját, a föld lelkét: a bort. Máskor is kalaplevéve jártam közötte."

/Babszemek/

"Meglátták a mi szemeink a filloxérát (górcsövön keresztül), azután megismerkedtünk a peronoszpórával; ennek még jól meg sem tanultuk a nevét, már bekopogtatott hozzánk a blak-rot, nyomba jött utána a white-rot. Egyik gonoszabb nyavalya, mint a másik."

/Az új szőlővész, a nekropólisz/

"Takarja végtül végig a pimpó, meg a timpó. Ezek a szikes föld otthonos lakói, itt-ott helyet adva a sárga virágú széki-fűnek. Minden növény úgy odalapul a földhöz. Ez az ő védelmük. Különben őket is eltemetné a szél a pusztai homokkal, de így nem vetheti meg sehol a lábát, elszalad fölöttük."

/A béka/

"A hogy a neve elárulja, itt a homok pusztát egy nagy kerek tó szakítja félbe, melynek a környéke vakító fehér a kuk-sótól (így hívják az alföldön a sziket). A víz közelében összerepedezett vastag rétegeben fekszik a nyers szóda; míg a tó északi részében sűrű nádas verte fel a bugáit."

/A béka/

"Ott terül el Kecskemét és Halas között a nagy futóhomok sivatag, a minél különbet az egész országban kötve hiszem, hogy találjunk. A ki ezt végig járja, ugyan elmondhatja, hogy 'mégis mozog a föld'. Ez itt egyre változtatja alakját. Néhol, a lapályon, olyan képet mutat, mint a hullámzó Balaton: egymás fölé fodoruló habok - fövényből, köztük egy-egy angyalhullás, a mit a forgószél kerekített ki; majd meg hepehupás dombok, a széljárta oldalon mélyen aláásva, nyurgult, hátahoporjás bakhátak, a mik az öreg buczkákat egymással összekötik. Az öreg buczka már dacol az idővel. Az nem hagyja magát a széltől elhordatni, szerzett magának valahonnan valami göcsörtös nyirfákból, ezüst levelű nyárból felvert bozótot, az megvédelmezi: az egyik oldalon ugyan a fák gyökerei mint a kígyók nyúlnak szerteszéjjel, de a másik oldalon jól megkapaszkodnak; míg az új buczkákat, a miket az idei böjti szél alkotott, meg lehet ismerni arról, hogy azoknak csak a csucsából mered elő az eltemetett nyirfa vége. Fű nem lepi be a völgyet, csak a vasgyökerű iglicze-tövis marad itt meg és a kék iringó; abból is ördögszekeret csinál a szél, a mit végig karikáztat a sivatagon. S a mennyire a legmagasabb buczkatetőről ellátok, nincs előttem egyéb, mint hullámzó sárga föld, fehér levelű fák, szürke bozótok; egy-egy özvegy kánya károg a száraz fa tetején: más állat nem vetődik ide."

/A béka/

"A tengerszemnél, mely semmi élőt nem táplál, többet ér egy harmatcsepp, melytől egy fűszál föléled."

/Tégy jót/

"Jó szív? Hát mi köze a szívnek az emberi indulatok és érzelmek szabályozásához? A szív egy monoton munkára alkotott gép, ami absolute nem érez semmit. Igenis van befolyása az emberi érzelmekre és kedélyhangulatokra a májnak, az epének és más változó gerjedelmű életműszereknek, amik a két nemet megkülönböztetik; de főképpen a gyomornak. Az éhes és a túlterhelt gyomor csinálhat regényt, csinálhat világtörténetet: de mit csináljon az a szegény ártatlan, izmokból, erekbül és idegszálakbul összegubancolt tömeg, ami a mézeskalácsosok mintáját képezi, mikor annak egy pillanatnyi ideje sincs a külső benyomásokat felfogni, s azok ellen reagálni?"

/Tégy jót/

"Vagy, élesítsük még a kérdést: van a világon egyáltalában valami rút, amit a természet alkotott?"

/A Kráó/

"Nagytiszteletű Scrogs Melchizédek úrnak volt egy leveli békája, mely egy befőttes üvegbe ideiglenesen véglegesítve, meteorologiai észleletekkel töltötte a legtöbb idejét. Mint tudvalevőleg minden szaktudós, úgy mister levelibéka sem adott sokat a viseletére. Nem csak hogy a vízben úszkálás alatt; de még mikor a lajtorján felmászott is, a legkezdetlegesebb követelményeit is az illemnek figyelmen kívül hagyta.

Ez alkalomból tünteté ki miss Dezdemona szabászati tehetségének kifejlett voltát s egyúttal erkölcsi érzületének alapszinezetét: egy darab zöld selyemből a legtökéletesebb úszó jelmezt varrva a hidegvérű természetbúvár számára."

/Csel-csal/

"A természettudósok feljegyzései nyomán találunk egy sajátszerű tengeri állatot, a melynek neve 'Salpa'. Ennek az ivadékai a tenger mélyében úgy világítanak, mint egy úszó lángtömeg: az egyik hengeralakú, a másik csillagforma, meg másik ollót mímel, vagy ágasbogas meduzafőt. […] Hát ezeknek az a különös sajátságuk, hogy a fiak nem hasonlítanak az apákhoz, hanem mindig az unokák a nagyapákhoz: a csillagsalpának négyszög fia lesz, hanem aztán megint csillag unokája."

/A nagyapa várkastélya/

"Ha költeményt írnánk, előidézhetnők emlékezetünkből azokat a csodás májusi éjszakákat, a midőn a szép csillagos égen szálltak erre, szálltak arra a vérveres csillagok, sziporkázó tűzfarkot húzva maguk után (paródiái a titokteljes tűzmeteoroknak), a hol lecsaptak, földrengető dörgést s villámlobbanást támasztva."

/A női honvédhadnagy/

"Nincs olyan szép gondolatja a teremtésnek, mint ez, a mi éppen mindent elemészt: a láng!"

/Soha nem egyedül/

   "Egyszer láttam a villámot megszületni.
A legközvetlenebb közelségből, alig hat lépésnyire tőlem.
Egész családom együtt volt: nőm, leányom és egy nevelt leányunk.
   Egy hatalmas nyári zivatar után, künn állunk az istenhegyi nyaralónk nyitott verandáján, gyönyörködve az elvonuló fergeteg pompájában. A bakacsinkék felhőkárpit eltakarta az egész vidéket: alatta fehér párafoszlányok lebegtek, mint szellemalakok, a kik ki vannak zárva az égből. Egy-egy néma villám pislant meg néha a felső sötétségben olyan távol, hogy a hangja nem hallattszott hozzánk. A zápor az Istenhegyen megszünt már. A veranda alá menekült fecskék kezdték próbálgatni ázott szárnyaikat. Az egész lég tele volt ózonnal.
   Ekkor ott a mi verandánk előtt, ember magasságnyira a földtől, támadt egy szikra, lapda nagyságú; inkább nevezhetném kigyulladt csillagnak, mely egy feloszthatatlan perczig a szivárvány minden szineiben sziporkázva 'állt' előttünk, szétágazó szimmetrikus sugáraival hasonló egy virágkehelyhez, gyönyörködtető és nem ijesztő. Az Isten játéka! Születése perczében a hangja nem volt egyéb egy erős, pattanó zengésnél; a villámgyermek sir! A tovább folyó perczben ha felénk fordul, mind halva vagyunk! Nem! oldalt czikázott s aztán éles szögletbe törve, lecsapott az ezer lépésnyi távolban levő Mártonhegyre. De már akkor lángoszlop lett belőle s égrepesztő dörgése miatt reszketett alattunk a föld: már akkor az Isten haragja volt!"

/Petőfi eszmecsírái/

"Hát aztán így ozsonnáztam én együtt három ideálommal egyszerre: a nagymamával, a leányával és az unokájával, akik mind énrólam nevezték el a kegyenc rózsafáikat.
... Ezt csináljátok utánam, fiacskáim!"

/Három rózsafa/

"A világegyetem összes ragyogó csodái között nincs, aki úgy dícsérje a teremtőt, mint a rózsa."

/Három rózsafa/

"Erre az egész égboltot áthidalta egy ragyogó szivárvány, aminőhöz hasonlót én nem láttam soha. Valóságos 'istenek hídja'. Nem hét, de hetvenhét szín ragyogott abban, és olyan lánggal, hogy a belenéző emberek arcába vízsugárt vetett, s ahol az egyik szivárvány elvégződött, megfordított színsávjaival kezdődött a második, és így fel, fel az ég végtelen magasáig, egyik fénykör a másikat felváltva; s aztán ez az egész csodatünemény visszatükrözött a tenger felszínén; úgy, hogy egy egész teljes 'kör' ragyogott előttünk, lánggal égő minden színpompájában s e körnek a belső szérűje olyan volt, mint a megolvadt arany, melynek hátteréből a sorrentói házak, kertek zománcszínekben tünedeztek elé."

/Utazás egy sirdomb körül/

"siettünk a klasszikus Avernus tavát meglátogatni. Virgilius Maro nagyapánk idejében itt volt a pokolba való bejárás – ingyen; – most már belépti díj mellett."

/ /Utazás egy sirdomb körül/

"Megszoktuk a földet nevezni anyánknak; pedig mennyivel több életet hord magával a tenger; óriásai mennyivel nagyobbak a föld óriásainál; tárháza az emberiség felét táplálja; otthona mindegyiknek, ez a minden népek közös hazája, amit nem osztanak határokra a nagyhatalmak, aminek térképéről nem törölnek le nemzeteket a szent szövetségek: a szabadság megisteniesült jelképe."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Ah! Ha én a tenger mellett lakhatnám, dehogy írnék többet, mindig a tengert bámulnám. Ezt az örökké egy, és mégis más világot."

/Utazás egy sirdomb körül/

"Én azt mondom, hogy igen. Aki erős akarattal és öt érzékén túl is bír valamivel, arra nézve nincs lehetetlenség. Ha mi úgy akarjuk, úgy lesz. A New York-i parton nézve, körülbelül akkor megy le a hold, mikor itt felkel. A legelső naptárból megtudhatod, mikor van telehold. Akkor vigyázd meg feljöttét. Aminő betűre én akkor gondolni fogok, merőn a hold tányérjába nézve, te ugyanazt a betűt fogod azon a fényes lapon írva látni, másnap a következő betűt és így a többit naponként, amíg a holdnegyed nem következik, amikor közlekedésünk félbeszakad, a hold lemente a nappali órákra esvén. Én ezt a titkot egy belgrádi dervistől tanultam. Az indu bűvészek ezen módon tudatták az afrikai mágusokkal Nagy Sándor halálát, mit ezek elébb megírtak, mint Görögországban tudva lett volna; a holdra írás régi mesterség, s miért ne volna a szerelem olyan hatalmas bűvészet, mint a többi. Ha erősen akarunk, erősen szeretünk, minden lehetővé lesz. Erős akarattal és nagy szerelemmel a túlvilágról is vissza lehet jönni."

/A hold, egy szenzitív hölgy naplójából/

"Kétféle áldozatot szoktak e bálványnak hozni. Az egyik volt a "keserű áldozat", a másik az "édes". Amazt adák neki, ha gyászünnep volt, imezt örömünnep alatt; amaz hálaadó, imez engesztelő áldozat volt.
Hét állatot áldozának a természetnek mind a hét rendéből. A keserű áldozatnál csupa ártó állatokat, a férgek rendéből nadályt – a bogarakéból skorpiót – csörgőkígyót a csúszókból – egy cápát, egy ölyvet, egy tigrist és egy férfit.
Az édes áldozatnál az élők szelídjei lőnek válogatva; férgek közül a bíborcsiga, bogarakból a pillangó, a kétéltűek közül a salamander, egy aranyhal, egy galamb, egy paripa és egy szűzleány."

/A varchoniták/

"De nem arany és nem smaragd terem azon hegyek keblében: ereik gazdagsága vas; a vad geoug nép – ahogy e nevet görög klasszikusok szokták írni – e bércek legrégibb ura, vassal szokott innen kereskedni, ha szabad így neveznünk a háborút."

/A varchoniták/