" Ime, itt egy boldog család. Három férj és három nő; mindenik férj szorosan nője mellett, együtt kinyílnak, együtt elhervadnak, egyik sem lehet csapodár. Ez a virágok boldogsága. Ezek itt mind boldog szerelmesek."
/Egy magyar nábob/
" Ime, itt egy boldog család. Három férj és három nő; mindenik férj szorosan nője mellett, együtt kinyílnak, együtt elhervadnak, egyik sem lehet csapodár. Ez a virágok boldogsága. Ezek itt mind boldog szerelmesek."
/Egy magyar nábob/
"A hölgyjárom kedves lehet az igazi férfi előtt, s ha neki úgy tetszik, ha önkényt teheti, miért ne hajtaná meg előtte nyakát, miért ne hódolna a legkedvesebb, a legszeretetreméltóbb zsarnokság előtt, de kényszerítve, meggyőzve nem, nem, soha!"
/Egy magyar nábob/
"Hajfürtei fonadékát ügyesen választá arcához, finom lengeteg termetét gyönge zöldet játszó halavány veres tafota spencer szorítá, elöl nyitva, csipkefodrozattal, a hasonszínű uszály balfelől smaragd kapoccsal volt felakasztva, láttatni engedve a fehér viganó legalsó hímzetét; arasszal átérhető derekát fehér, arannyal áttört, keleti sál ölelé, pálmákkal hímzett végeit ölébe hullatva; fején gömbölyű ezüstfényes kalapka volt, lengő marabutollakkal; keblén elöl három rubingomb tartá össze a sűrű csipkefodrozatot."
/Egy magyar nábob/
[spencer=dolmány]
"A vadászat szenvedélye különben ragadós; én még nem ismertem embert, akinek e mulatsághoz ellenszenve lett volna, s közös ez a gyermekekkel, úgy mint a vénekkel, s a nőkkel, mint a férfiakkal."
/Egy magyar nábob/
Még várat magára: http://mno.hu/portal/699219
"castis sunt omnia casta, a tisztáknak minden tiszta, s aki már tudja, hogy miért kell elpirulni, azon úgysincs mit elrontani többé. "
/Egy magyar nábob/
"Óh, ezek a tekintetes urak mindig a legkönnyebben bánható osztálya voltak a társadalomnak; a tekintetes urak sohasem szokták azon törni fejeiket, hogy mikor haragudjanak meg valamely etikettszabály elmulasztása miatt. Derék, becsületes emberek, akik mindenkit meghallgatnak, mindenkinek igazat adnak, senki címét el nem felejtik, és a magukéval meg vannak elégedve; a tréfát felveszik, s örömest visszaadják, nem csinálnak komoly képet, ahol mindenki vigad, s nem nevetkéreznek, ahol más figyelmez. Kiken harminc esztendő óta köszörüli a napi és heti sajtó fegyvereit, tarkabarka képeket festve a tekintetes világ konzervativizmusa, csökönössége, nagy pipájú, kevés dohányú volta felől, kiket csak egy regényíró is munkájából ki nem felejt, ha azt akarja, hogy abban magyar elem és nevetnivaló legyen, és ami a legsajátságosabb, ezek a bohó táblabírák, ezek a tekintetes urak maguk azok, akik e könyveket vásárolják, és olvassák, mert ha ők nem vennék, nem tudom, hogy kinek a számára gyakorolná a betűvetés nemes foglalatosságát a magyar Helikon."
/Egy magyar nábob/
"Ámde különbség van rágalom és rágalom között. Valaki felől álhíreket terjeszteni, rejtettebb hibáit felkapni, továbbadni, ismerőseinél jó hírét aláásni, árulkodni, ezek bizonyosan mind nemigen szép foglalatosságok, ez nemtelen rágalom; de ismerni a világ gyöngeségeit, s azokat ártatlan téveteg lelkekkel megismertetni, óvni, figyelmeztetni valakit, aki különben nagyon érzékeny, nagyon esendő, az útjában fekvő tövisekre, kavicsokra, sikányokra, békákra és vermekre, ez már ismét helyes dolog, ez nemes rágalom."
/Egy magyar nábob/
Nagy valószínűséggel Korponayné Géczy Julianna, vagyis a lőcsei fehér asszony földi maradványait találták meg a rimaszombati járásbeli Osgyán község római katolikus templomának kriptájában 2009 nyarán.
"Az agár okvetlenül egyike a legfontosabb és figyelemre méltóbb tüneményeknek a hazai természetben, de legkivált azon sokoldalú hivatásánál fogva, mellyel a közélet rugóiba vág, kénytelenek vagyunk azt mint a társadalom világának egyik pozitív tényezőjét tárgyalni.
Nem tekintve azon csaknem misztikus, mondhatnók delejes hajlamot, mellyel e délceg állatok az úri körök iránt viseltetnek, mintha éreznék, hogy ők képezik az állatvilág arisztokráciáját, csupán azon hagyományszerű ősi szokást kívánjuk figyelembe venni, miszerint sem Magyarországon, sem pedig Erdélyben nem lehet képzelni előkelő házat, melyben e nemes barmok kiegészítő csoportozatot ne képezzenek. Bárhova lépjünk be, ott húznak le bennünket az udvaron, ott ásítnak a konyhában, ott vakaróznak az előszobában, ott ágaskodnak ránk az ebédlőben, ott kapkodnak a legyek után a szalonban, ott ülnek a pamlagon a háziúr, a háziasszonyság mellett, a zongora alatt, a karszékekben, s mentül gazdagabb valaki, annál nagyobb számban és általánosabb kiterjedésben, de a legszegényebb nemesembernél is hasonló előjogokban és legalább két példányban. Ha hozzávesszük ehhez hajdani hadvezér Bástának azon nyilatkozatát, miszerint egy időben azzal fenyegeté az erdélyi urakat, hogy addig meg nem nyugszik, míg egy agarat tarthat valaki az országban; ebből átlátandjuk, miszerint az agár nemzeti jólétünknek hévmérője, s egyszersmind egyike fajunk fensőbbségi szimbólumainak."
/Egy magyar nábob/
"A párbaj se nem törvényes, se nem helyeselhető, de mégis használt és bevett intézvény. Vannak sérelmek, vannak megtámadások, mik ellen a törvény ótalmat nem nyújt, a közhatóságok nem biztosítanak.
Ha egy jellemkérdésben gyöngének állítanak valakit.
Ha egy nem kedvelt viszonynak útját kell állani.
Ha egy titokban terjesztett álhírnek egy csapással véget kell vetni.
Ha egy politikai vitában valaki prostituálva érzi magát.
Egyszóval, mikor a felek nem vérszomjból, nem dühből keresik a párbajt, hanem kénytelenek azt előidézni, hogy szívök erejét, véleményük tartósságát a halál kapuja előtt is bevallják; rendesen ilyenkor szoktak a párbajsegédek pisztolyt adni a vívók kezébe. Azok hidegvérrel fognak eszmélni, mindegyik el van határozva magát kitenni a lövésnek, de ellenfelére nem lőni. A párbaj végződik nemesen, férfiasan. Az illem kívánatainak elég van téve, a sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad.
De mikor tettleges sérelmek okozák a párbajt, mikor a felek kártyán, inzultációkon vesznek össze, mikor összeverekedtek, egymást meggyalázták; olyankor a tanúk féltik a saját bőreiket, s inkább olyan fegyvert adnak a felek kezébe, mellyel azok hirtelen ki ne végezhessék egymást."
/Egy magyar nábob/
"Ma az egész világ csak pénz után jár, akinek pénze van, annak van becsülete is. A koldus lehet becsületes, senki sem ügyel rá."
/Egy magyar nábob/
"szokták is az urak szegény emberek leányát elvenni! Igen: elvenni és visszaadni."
/Egy magyar nábob/
"Tisztességes viszonynak nevezik a finom társaságok nyelvén azt, mikor egy hölgynek van egy bevallott szeretője és több nincs, s ez aztán életszükségeiről illően gondoskodik."
/Egy magyar nábob/
"Magyar ember sohasem szokott térdepelni, magyar ember nem térdepel senki előtt, még ha koldus is, még ha bűnös is, még ha megölik, sem térdel."
/Egy magyar nábob/
Először is köszönöm a felkérést a Veszíts el egy könyvet! játékára. Miről szól a játék?
Leírom hát, melyik a kedvenc könyvem (a sok kedvenc közül) és megadom a hozzá kapcsolódó kérdést is. A válaszadók között sorsolják majd ki a könyvet, amelyet elolvasása után kéretik elhagyni.
Stílszerűen Jókai kötetről lesz szó. :) A lőcsei fehér asszony.
Nagyon izgalmas a cselekménye, mindig másmerre kanyarodik, mint amire számítanánk.
Van benne szerelem, cselszövés, harc, bosszú, halál, sors keze.
Leköti az embert, mint egy krimi.
Magával ragadó a nyelvezete, olvasmányos, nehéz letenni.
És végig töprenghetünk azon, hogy a fehér asszony vajon a jó vagy a rossz oldalon áll? :)
Tehát a könyvet merem ajánlani azoknak is, akik egyébként nem rajonganak Jókai műveiért a hosszadalmas leírások miatt.
A belőle készült filmről viszont nincs jó véleményem. Ott kezdődik, hogy a főszereplő 26 éves csábító, gyönyörű, szenvedélyes nőt Törőcsik Mari játssza 42 évesen, aki nagyjából az ellentéte mindennek.
A filmet nagyon nehezen érti meg az, aki nem olvasta a könyvet. Csak kb. minden tizedik eseményt vették bele, a leglényegesebb elemeket kihagyták, így pedig érthetetlen az egész történet. Egyáltalán nem jön át a könyv lényege a filmben.
A könyvhöz kapcsolódó kérdés:
Hogy hívták a lőcsei fehér asszonyt?
A játék a könyvtár honlapján.
Végül idézet a bevezetésből:
"Azt beszélik, hogy ez a nő elárulta a nemzetét.
Az első és egyetlen nőalak az egész magyar történelemben, aki nemzetáruló volt.
De hiszik, mondják, bizonyítják, hogy az volt.
Azért festik a képét az ajtóra, a falakra, abban a helyzetben, aminőben az árulást elkövette; azért nem engedik elmúlni, csendesen meghalni, mint más kiszenvedettet, akinek a rádobott hanttal bocsánatot is ad a világ; azért kényszerítik fényes nappal kísértetképpen megjelenni, példának odaállni; csábtekintetével századokon át rossz hírét hirdetni, ahol a gyermekek egymásnak mutogatják: "Nézd: ez volt a fehér asszony, aki a hazát elárulta".
És ugyanez a [nő] később mint önfeláldozó vértanúja a nemzeti szabadság ügyének, tűnik le a láthatáron.
Jön, mint egy üstökös, s leszáll, mint egy csillag.
Hol a megoldás az ég-pokol különbségű ellenmondás között egy nő jellemében?
Két lelke volt-e ez asszonynak?
Minő indulatok, minő szenvedélyek vezethették a kezdettől a végezetig?
Ha csupa gyöngeségből állt volna a jelleme, akkor könnyű volna a csomót megoldani: szeszély, csapodár vágy, könnyelműség elég magyarázat egy asszonyi kalandorélethez; de mi indokolja az átmenetet a gyöngeségbül a törhetlen erőbe, midőn nem egy hosszú élet, hanem csak rövid nehány év esik közbe.
Hogyan lehet az, hogy egy nő, aki egyszer egy csókért odadob egy országot, másszor megint azért az országért odadobja saját ifjú szép fejét?"
Magyarul:
HATVAN PERC!
A nagytiszteletű úr éppen közepén volt a tósztnak... A pezsgőspohár nektárhabja végigcsorgott kövér ujjain. A megkezdett frázis kifogott a tüdő hatásképességén, s a nyakizmok minden tehetségét megpróbálta. A nemes buzgalom egészen arcába kergette a vért. A díszes vendégkoszorú minden tagja készen tartá kezét a poharak karcsú fogantyúján, dicsszomjan lesve a megkezdett tószt véghetetlen rakétájának végelpattanását; a hajdúsereg sietett a félig ürített poharakat színültig tölteni... A háttérbe állított egyiptomi zenekar vezetőjének nyirettyűje a levegőbe volt emelve, hogy amint a tósztnak vége szakad, friss lelkesüléssel rándítsa rá a pohárzaj-elnémító tust, midőn a család háziorvosa nesztelen léptekkel bejött a terembe, s az asztalfőn elnöklő asszonyságnak csak pár szót súgott fülébe, minek következtében az hirtelen elhagyta helyét, s alig mutatva arccal, hogy a mellette ülőktől engedelmet kér, eltávozott a teremből.
A tószt azonban, mint a kilőtt gránát, nem hagyta magát ez incidens által reptében megzavartatni, hanem sietett végelpattanása felé.
"...e dicső férfiút, országunk terhét vállán emelő Átlászunkat az igaz hazafiúságnak örök időkre emlegetendő példányát, a mi győzelemre siető elvbaráti táborunknak fő-fő és legfőbb vezérét, gyámolunkat, oszlopunkat és világító phárószunkat, ki bár jelenleg nincs is jelen, az Isten számos és számtalan évekig éltesse!"
A végszavak elmerültek a pohárcsörgés, éljenriadal és zenehang orkánjában. A hátrarúgott székek, a lelkesülés tanújeléül falhoz vágott poharak villámot és mennydörgést képeztek az összeölelkező elvbarátok könnyzáporához.
"Éljen! Ezer esztendeig éljen!"
"Nagyságos és tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő Baradlay Kazimir úr, örökös és valóságos aranykulcsos és sarkantyús úr; ura nagy földeknek, falvaknak és városoknak, szíveknek és véleményeknek; vezére és hét-választófejedelme a leghatalmasabbak szövetségének... a valódi Dalai Láma."
Azok a tisztelendő és nagytiszteletű, tekintetes és nemzetes uraságok, kik a hosszú címerterem hármas asztalát körülülik, mind az ő napfényében ragyogó aranyos kétröpűek, kik a mai ünnepélyes napra messze vármegyékből jöttek össze közös találkára, megállapítandók a bölcsen megvitatott értekezlet folytán az arany tisztaságú programot, melynek írott betűi nyomán századokrul századokra el legyen látva a világok és nemzetek sorsa és az ivadékok teendője.
E szerencsésen kivívott értekezlet zárjelenete a jelen díszlakoma, melyet Baradlay úr fényes kastélyterme szolgáltat a vezérkapacitások nagyszerű tömegének. Kár, hogy az ünnep hőse nem lehet rajta jelen.
Angolul:
SIXTY MINUTES.
The post-prandial orator was in the midst of his toast, the champagne-foam ran over the edge of his glass and trickled down his fat fingers, his lungs were expanded and his vocal chords strained to the utmost in the delivery of the well-rounded period upon which he was launched, and the blood was rushing to his head in the generous enthusiasm of the moment. In that brilliant circle of guests every man held his hand in readiness on the slender stem of his glass and waited, all attention, for the toast to come to an end in a final dazzling display of oratorical pyrotechnics. The attendants hastened to fill the half-empty glasses, and the leader of the gypsy orchestra, which was stationed at the farther end of the hall, held his violin-bow in the air, ready to fall in at the right moment with a burst of melody that should drown the clinking of glasses at the close of the toast.
At this point the family physician entered noise- lessly and whispered a few .words in the ear of the hostess, who was presiding at the banquet, and who immediately rose and, with a mute gesture of apology to those of the guests who sat near her, withdrew from the room. Meanwhile the orator continued:
" May that honoured man who, like a second Atlas, bears the burden of our country on his shoulders, whom all future ages will reverence as the type of true patriotism, who is the leader of our party's forces in their march to victory, and whom we all regard as our light-giving pharos, a tower of strength to our side and the bulwark of our cause, though at present he is unfortunately unable to be with us in person, — may he, I say, live to enjoy renewed health and strength and to bear forward the banner of his party for many, many years to come ! "
The final words of this peroration were drowned in a storm of cheers, an outburst of music, and the con- fused din caused by the pushing back of chairs and the dashing of wine-glasses against the wall, while the guests fell into one another's arms in an ecstasy of enthusiasm. " Long life to him ! ' they cried ; " may he live a thousand years ! " He to whom the assembled company wished so long a life was the renowned and honoured Baron Casimir Baradlay, lord lieutenant of his county, the owner of large estates, and the leader of a powerful party.
Vietnámi nyelven:
Rovásírással:
Nemrégiben két ismerősöm Vietnámban járt és a következő könyvvel leptek meg:
A kőszívű ember fiai - vietnámi fordításban. :)
Magyar könyvhét volt Hanoiban, abból az alkalomból, hogy Magyarország és Vietnám hatvan éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot egymással.
Beszámoló a magyar követség honlapján és egy video ahol vietnámi lányok birkóznak a magyar szavakkal (úgymint cipőfűző).
Érdekes lenne, ha a keleti témájú írásait fordítanák le vietnámi nyelvre, ők hogyan ítélnék meg. Például: Leaotungi emberkék, Tsong-Nu, Xelenhoa és Toipingvang, Chinai furcsaságok, Egy házmotozás Chinában, A kínai humorról.
Kínai nyelvre se ezeket fordították, hanem egyéb műveit. Kínában egyébként igen magas fokon oktatják a magyar irodalmat a Pekingi Egyetemen.
"Kínában Petőfi Sándor a legnépszerűbb magyar költő, Szabadság, szerelem című verse a kínai iskolai tananyag részét képezi. Móricz Zsigmond, Jókai Mór, Kosztolányi Dezső és József Attila kötetei is olvashatók kínai nyelven."
"Álmodjatok! Az álom jó tanácsot ad. "
/Egy magyar nábob/
"Ablakán besütött a hold, az ábrándozók csillaga, a vidék csendes volt, a lég lanyha; olyan éj, melyben a lidérkék előjönnek berkeikből, s kereket hánynak a harmatos fűben; mikor a tündérek szedik a csillagok hamvát, s az a vénember ott a holdban pengeti az ezüstsugárokat; mikor ezüstfelhők alakjában jár a bűv csillagról csillagra, jár a gyermekrém a fekete éji pillangón repkedve; … mikor a fiatal leányok nem tudnak aludni, és álmodnak ébren."
/Egy magyar nábob/
"Angyalt, ördögöt megismerni könnyű; embert, férfit, nőt, nehéz; ifjú leányt lehetetlen."
/Egy magyar nábob/
"A leves elhallgattatá egy percre a vendégsereget, ki-ki jó appetitust kívánt a szomszédjának, s azután hozzálátott, hogy a magáétól meneküljön."
/Egy magyar nábob/
"Barátom, a rossz asszonyok szükségesek a világon. Mert miután vannak kicsapongó férfiak, kell, hogy legyenek kicsapongó asszonyok is, mert ha ezek nem volnának, akkor amazok a tisztességes asszonyokra és leányokra vetnék szemeiket."
/Egy magyar nábob/
"a tudomány oly méreg, amiből a sok meggyógyít, a kevés megöl."
/Egy magyar nábob/
"Ős időktől kezdve, mióta az aranyat és a szerelmet ismerik, a szerelem volt az istenség jelképe és a pénz az ördögé. Oly ritka eset-e, hogy az istent eladják az ördögért? Nagyon sűrű. És a szégyen mindig azé, aki elád, és nem azé, aki vesz."
/Egy magyar nábob/
"megmutatta ő is, hogy mi a csikóstempó. Egy kézzel megragadni az ellenfél nyakravalóját, s egyet csavarintani rajta, hogy a lélegzete elálljon, ugyanakkor gáncsot vetni neki lábbal, s a másik kézzel keresztülvetni a térdén. Ez a csikóstempó, mely a legóriásibb erejű verekedők ellenében is rendesen sikerül, csak az ember ne restelljen egy pár ütleget kiállni a fejére, mire nézve gyakorta szoktak a csikósok födetlen fővel járni a napon, hogy koponyájuk megvastagodjék úgy, hogy a fokos se törje be."
/Egy magyar nábob/
"Mikor neszmélyire jár az örök pohár, akkor a közönség lármás, beszédes lesz, egyik pajkos anekdota a másikat éri, s kacagnak rajta eleget; akik kidűlnek, alusznak csendesen horkolva, s ki utol marad, sorba csókolja jókedvében az őt vezető hajdúkat. De mikor villányira megy a verseny, akkor már a tizedik fordulónál hajba kapott a közönség, mérges, haragos mindenki, törököt akar ölni, s egymást nézi annak; a földön heverők ordítanak és nyögnek, az utolsó hős birkózásnak ered a háziúr fogdmegeivel, s úgy kell lekötözni az ágyba."
/Egy magyar nábob/
"A mi fajtánk férfiai rendesen így szokták; tizenhat éves koráig gyerek, addig nincs róla mit beszélni; tanul jót, rosszat, összevissza; tizenhattól húszig ábrándozó, költői vagy legalábbis epedő szerelmes; húsztól huszonötig azután elmerül a világ minden örömébe, vad, gyönyörvadászó lesz, s mikor az évek végén már azt hiszi, hogy lábaival feneket ért minden élvezetben, akkor elkezd blazírt lenni, megtagadja szenvedélyeit, megtagadja szívét, még vére melegségét is; mosolyog, vagy még azt sem teszi; ha valamiféle szeretetről beszélnek előtte, illessen az jó barátot, asszonyt vagy hazát; játszik életével, mint unott játékszerrel, melynek nincs előtte nagyobb becse, mint egy citromhéjnak, melynek levét az utolsó cseppig kifacsarta; s ez tart harmincéves koráig, ekkor nyílik ki csak saját szívének világa, ekkor kezd el valóban élni, helyesen látni, igazán érzeni, ekkor lesz belőle emberbarát, hazafi, jó férj, egyszóval boldog ember."
/Egy magyar nábob/
"Kik a tűzben halnak meg, azok egyszerre a napba jutnak, akik a földben halnak meg, azoknak ott várni kell sokáig, míg mind ilyen apró porszemekké válnak, minők itt a függönyök közt besütő napsugárban táncolnak, s miket a nap szemenként szí fel magához. Legszebb a halál a tűzben és szerelemben"
/Egy magyar nábob/
"Meglehet, hogy babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek szülői nem szeretik egymást, az rútnak születik, s aki nem szereti szülőit, az rútnak nő fel, mert a szerelem teremti a szépet."
/Egy magyar nábob/